Miközben az amerikai könnyűolaj árfolyama az 50 dolláros szint áttörésével küszködik a múlt heti nagy emelkedés után, az Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) részéről több olyan jelzés is érkezett, amely szerint ők már nem számítanak további lejtmenetre.
Abdalla Salem El-Badri, az OPEC főtitkára vasárnap egy Kuvaitban tartott konferencián kijelentette: látszik, hogy a nem OPEC tagoknál már csökkent a kitermelés mennyisége, s a kereslet is élénkül. Az OPEC-nél bíznak abban, hogy 2016-ban az olajpiac jóval kiegyensúlyozottabb lesz - írja a Bloomberg. Mohammed Al Sada, katari energiaügyi miniszter szerint az árak már elérték mélypontjukat, s 2016-tól a jelek szerint fellendülés várható.

Mohammad Ghazi Al-Muairi, a kuvaiti állami olajvállalat vezérigazgatója szerint a kereslet és kínálat közötti olló 2016 harmadik negyedévében zárulhat be. Eközben a kuvaiti olajminiszter elmondta, hogy az OPEC döntése, amely szerint a napi kitermelési limitet 30 millió hordón tartják, ideális megoldás a piac kiegyensúlyozására és támogatja az árak emelkedését.
Emelkedésére számít a kuvaiti olajminiszter is
A világ olajkeresletének jövő év első negyedévi fellendülését és ezzel párhuzamosan az olajárak emelkedését várja a kuvaiti olajminiszter. Az OPEC-en kívüli termelők magas termelési költségei és az Egyesült Államokban a termelő kutak számának csökkenése miatt az olajárak valószínűleg emelkedni fognak - közölte Ali Saleh al-Omair hétfőn újságírókkal Kuvaitvárosban. Jelezte, hogy az OPEC-tagok körében nincs semmiféle, a kitermelési kvóta megváltoztatására vonatkozó elképzelés vagy javaslat, utalva a szervezet 2014. végi közgyűlésén a termelés szinten tartásáról hozott döntésre - írta az MTI.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve