Hernádi Zsolt felidézte, az 1990-es évek elejétől vesz részt Magyarország a kazahsztáni szénhidrogénkincs felkutatásában, kibányászásában. A Mol 2004-ben vásárolt be egy projektbe, amelyben ma 27,5 százaléka van a magyar olajipari vállalatnak. Néhány év sikertelen próbálkozás után a Mol átvette ennek a projektnek az irányítását, tehát ma gyakorlatilag Mol-szakemberek végzik a kutatás irányítását - mondta az elnök-vezérigazgató.
2011-ben nagy siker volt, amikor mintegy 200 millió hordó olajegyenértéket találtak. Ennek lehatárolása, a kutatások befejezése a következő két évben lezajlik. Ehhez újabb négy kutat kell fúrni, és további körülbelül 250 millió dollárt kell még befektetnie csak a Molnak. "Így el fogjuk érni a 350 millió dolláros összbefektetést, és el fog indulni a termelés 2015-ben a terveink szerint" - jelentette ki Hernádi Zsolt, hozzátéve, hogy a csúcskitermelés körülbelül egymillió tonna olajegyenérték lesz majd.
Arra, kérdésre, hogy mekkora jelentőségű a Mol tevékenyégében a kitermelés elindítása, az elnök-vezérigazgató közölte: ez a Mol-csoport teljes szénhidrogénkészletének az öt százaléka. Jelezte egyúttal, hogy további befektetésekre készülnek Kazahsztánban, és biztos ezek sikerében is.
Arra a kérdésre, hogy ha kerülne Magyarországra kazah olaj, hatással lenne-e az árakra, Hernádi Zsolt azt válaszolta: az árakra nem, az ellátásbiztonságra viszont igen. A mostani tárgyalások fontosságát szerinte az adja, hogy a két ország kifejezheti együttműködési szándékát politikai szinten is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve