Piaci összefoglaló - 2013.07.09.
Az ázsiai piacok mérsékelt optimizmusa ismét átragadni látszott az európai befektetőkre: az előzetes várakozásoknál kismértékben kedvezőbb Alcoa gyorsjelentés-, valamint az euro-periféria aggodalmainak enyhülése nyomán ismét a vevők diktálták az ütemet az európai börzék számára, kedden délelőtt.
A nap második felében jelentős makroadat nem kerül közzétételre, így az európai-, majd a tengerentúli befektetők az Alcoa beszámolója által útjára indított gyorsjelentési szezon eredmény-várakozásai mellett fokozatosan a szerdai Fed jegyzőkönyvre- és Bernanke beszédére koncentrálhatnak majd.
A bankközin a hét második napjának kedvező hangulata által segített forint erősödéssel indította a napot: a pénteki kereskedés második felében 296 közelében tartózkodó EUHUF jegyzése 292,88-ig süllyedt a tengerentúli nyitás felé közeledve.
Devizapiaci kitekintés
Az euro-övezeti pénzügyminiszterek jóváhagyták a görög mentőcsomag következő részletének kifizetését, amelyet Görögország több részletben kaphat majd meg: az első 2,5mrd eurós hitel-egységet már júliusban lehívhatják, amelyet az IMF 1,8mrd eurós hitel-részlete előtt egy újabb kifizetés követhet majd október folyamán. A nemzetközi hitelezők alkotta trojka a hitelért cserébe a megszorító-intézkedések folytatását kérte Athéntől, amely magában foglalja az állami szektor alkalmazottainak újabb csökkentését is.
A Bank of England elmúlt heti kamatdöntése után mélyrepülésbe kezdő angol font, majd a pénteki, vártnál lényegesen kedvezőbb amerikai munkaerőpiaci adatközlés együttes hatása küldte padlóra a GBPUSD kurzusát: és bár a kábel pozitív korrekcióval indította a hetet, az árfolyam ismét lefelé vette az irányt, miután a kedden közzétett makro-statisztikák újfent árnyékot vetettek a brit gazdaság fellendülésével összefüggésbe hozható, felfokozott piaci várakozásokra.
A délutáni piaci összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve