Kérelmezte tőzsdei bevezetését a Masterplast Nyrt.. Az egymillió forint jegyzett tőkéjű társaság 10 millió darab, 100 forint névértékű részvényének technikai bevezetését tervezi - hogyan azt korábban a cég vezetői már közölték, akik nem akarnak részvényeikből eladni. A részvények 98 százalékát Tibor Dávid elnök és Ács Balázs alelnök birtokolja, a maradék 2 százalékkal pedig a menedzsment, illetve az igazgatóság tagjai rendelkeznek. A cég vezetői korábban azt ígérték, hogy a technikai bevezetést a jövő év első felében követheti tőkebevonás, ami új részvények kibocsátását is takarhatja. A tőkebevonássra a gyártókapacitása bővítése miatt lenne szüksége a hőszigetelőanyag-gyártónak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve