A vezető részvények közül az OTP továbbra is a 9000 forintos szinttel küzd. A Mol árfolyama a 2000 forintnál található ellenállási szintben akadt meg, ugyanakkor hozzátette, az olaj jegyzése szerdán emelkedést mutat, ez némileg segítheti a Mol árfolyamát is - ismertette várakozásait Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
A Richter végül nem tudta áttörni a 6400 forintos szintet, amely így továbbra is akadályozza az emelkedést. A Magyar Telekom jegyzésében új sáv jött létre 360-380 forint között, az elemző szerint most ismét a 360 forintos támaszra érdemes figyelni.
Kapcsolódó
Arról is beszámolt, hogy a Mol a rendkívüli helyzetre tekintettel a tavalyi éves eredménye után nem fizet osztalékot, a 2019-es profitját teljes egészében eredménytartalékba helyezi. Amennyiben a helyzet normalizálódik, és a körülmények engedik, a későbbiekben ebből kifizetést teljesíthet a részvényesek felé.
A CIB elemzése szerint a koronavírus globális terjedésének lassulásáról érkező hírek érdemben ugyan javították a globális befektetői hangulatot, az óvatosság azonban indokolt. Ezt támasztja alá, hogy míg Európában tovább emelkedtek a részvénypiacok, New Yorkban azonban a nap végére mínuszba csúsztak az indexek és a szerdai ázsiai kereskedés is inkább lefele mozgó indexeket hozott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,05 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 32 715,70 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 34,9 milliárd forint volt. A Mol 58 forinttal, 2,95 százalékkal 1910 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,06 százalékkal 8815 forintra erősödött, forgalmuk 23,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,56 százalékkal 362 forintra nőtt, forgalma 457,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,31 százalékkal 6355 forintra esett, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve