A hét végén tette közzé a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó beszámolóját a MOL horvát leánya, az INA, mely enyhén szólva sem lett fényes: a társaság riportált üzemi eredménye megközelítette a 3 milliárd kunát, amire 2006 óta nem volt példa a vállalatnál. Itt fontos kiemelni, hogy a negyedéves eredményt egyszeri tételek is terhelték, az INA további jelentős leírást hajtott végre a szíriai eszközökön (1,6 milliárd kuna) és a finomításban is történtek leírások. Az üzemi eredmény szintjén a negyedévben valamennyi szegmens veszteséget termelt - írja a portfolio.hu.
A meghatározónak számító kutatás-termelésben az INA EBITDA-ja 19 százalékkal csökkent, amit elsősorban a több mint 20 százalékkal csökkenő átlagos realizált szénhidrogén ár (a Brent összeomlott, a gázárakat pedig a kedvezőtlen horvát szabályozói változások és az így kikényszerített, alacsony áron történő értékesítés nyomta lefelé), valamint a megemelkedett horvátországi bányajáradék kulcs érintette negatívan, ennek hatását csak tompítani tudta, hogy az INA kitermelése 6 százalékkal emelkedett (hasonlóra egyébként egy évtizede nem volt példa a vállalatnál). Az INA olajkitermelése főként a horvát szárazföldi kitermelés növekedésének köszönhetően emelkedett (12 százalékkal), míg a gázkitermelést az Izabella mező újraindulása segítette (+5 százalék).
A riportált üzemi profit az EBITDA-nál nagyobb mértékben esett vissza, a veszteség itt 25 százalékkal emelkedett. Ebben nagyrészt a szíriai eszközökön elszámolt újabb leírás játszott szerepet, ami megnövelte az amortizációs költségeket. A jelentés szerint a szíriai eszközökön 1,6 milliárd kuna leírást hajtott végre az INA, azt követően, hogy az egy évvel korábbi hasonló időszakban is közel 1 milliád kuna leírást számolt itt el. A beszámoló kiemeli, hogy a menedzsment a szíriai helyzetet egyre kiszámíthatatlanabbnak, komplexebbnek látja, az INA esetleges visszatérése pedig a korábban vártnál hosszabb időt vehet igénybe.
A gázkereskedelem az INA kimutatásaiban szintén az upstream szegmensben van, itt a Prirodni Plin eredményei feltehetően a negyedévben is nyomást helyeztek az eredményekre. Az INA gázkereskedelmi cége évek óta masszívan veszteséges, elsősorban a szabályozott lakossági gázárak miatt.
Az EBITDA szinten mutatkozó veszteség itt több mint triplázódott, ebben azonban jelentős szerepet játszott az olajárak esése miatt képződött negatív készletátértékelési hatás (az ettől megtisztított EBITDA a bázisidőszakhoz képest már csökkenő veszteséget mutatott. Ebben a pozitív év/év alapú változásban szerepet játszhatott, hogy a bázisidőszakhoz képest a termék árrések valamelyest javultak, a finomított termékek értékesítése emelkedett, továbbá javult a nagy és kiskereskedelmi tevékenység jövedelmezősége.
A riportált üzemi eredmény szintjén 15 százalékkal növekvő veszteség látszik év/év alapon, itt a teljesítményt szintén kedvezőtlenül érintette, hogy a finomítói eszközöket is terhelték leírások (mintegy 400 millió kuna). Az INA finomítói eszközeinek hatékonysága meglehetősen alacsony, a MOL pedig legutóbb a zuhanó olajárak következtében lépéseket is tett: átmenetileg leállította a termelést sziszekben, mondván, hogy a jelenlegi környezetben további hatékonyság növelő lépések váltak szükségessé. A gyorsjelentés szintén megerősíti, hogy ezek iránt a MOL elkötelezett, hajlandóak további hatékonyságjavítást véghezvinni.
Összegzés
Az INA számai összességében gyengék lettek, melyek a hosszabb távú profit folyamatok további romlását mutatják a vállalatnál. Miután a MOL konszolidálja az INA-t, a negyedévben ezek a mínuszok nyomasztják a hazai olajtársaság eredményeit is.
A részvényesek által kiemelten figyelt egy részvényre jutó eredmény alakulása kedvezőtlen tendenciákat mutat, a 12 havi gördülő adat egyre nagyobb mínuszt mutat. Jelenleg már a 2009-es válságra emlékeztető folyamatokat látunk. Egyedül talán az operatív cash-termelés elmúlt negyedévekben látható növekedése adhat okot örömre.
Mi hozhat fordulatot?
Az INA láthatóan évek óta szenved, elsősorban az alacsony minőségű finomítói eszközök és a horvátországi gázpiaci szabályozás következtében, eddig azonban a kutatás-termelés profitja jellemzően ellensúlyozni tudta ezeket. Nem lesz azonban ez mindig így, főleg ha Horvátország folyamatosan útját állja a MOL hatékonyságnövelési erőfeszítéseinek, és persze ha az olajár tartósan alacsony szinten marad. Ha a mostani, az INA jövőjével kapcsolatos bizonytalan helyzet tartósan fennmarad - most ez tűnik valószínűbbnek -, az elégtelen mértékű beruházások tovább ronthatják a MOL csoportszintű jövedelmezőségét.
Éles fordulatot tehát leginkább az hozhatna, sikerülne megegyezni a horvátokkal az INA irányításáról, hosszabb távon a gazdasági érdekeket szem előtt tartva mindkét félnek ez lenne a legjobb.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve