Az egész világgazdasági bővülés legnagyobb gátja lehet, hogy túl magasak a nyersanyagárak: a vas ára ugyan már egy hete zuhan, de még így is több éve nem látott magasságban van, a réz pedig még emelkedő pályán van az azonnali piacokon, több mint 10 éves csúcsot átlépve. A magasabb alapanyagbeszerzési költségek pedig drágábbá teszik a termelést, a profitmarzsok is erodálódnak a termelő vállalatoknál.
Összességében bármennyire is kellemetlen a vásárlóknak, hogy drágulással kell számolniuk az elektronikai termékeknél, a konzervélelmiszereknél vagy a lakásfelújításoknál, a koronavírus-járvány utáni válságot követően ez összességében azt jelenti, hogy gyógyul a világgazdaság. Vagy legalábbis részben ezt jelenti, mert az elszabaduló gyártási költségek most elkezdik fékezni a termelést és kérdéses, hogy a karanténjából kiszoruló világ fogyasztói meddig lelkesek és vásárolnak késztermékeket, mennyire fordulnak inkább a szolgáltatások felé.
A válasz Kínából érkezhet, amely a szigorú járványügyi intézkedéseknek köszönhetően hamar fékezte a pandémiát, így elsőként indíthatta újra gazdaságát. Ha pedig a távol-keleti országban látott forgatókönyv valósulna meg máshol is, akkor a gyorsan felfutó gazdaságok aggódhatnak egy kicsit.
Annyira drága minden, hogy nem érdemes gyártani
A magasabb ráfordítási árak, az exportkilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság és a hazai fogyasztói kereslet gyenge fellendülése együttesen azt jelentette, hogy a kínai feldolgozóipari beruházások január és április között a hivatalos statisztikák szerint 0,4 százalékkal elmaradtak 2019 azonos időszakától (a 2019-es adatokkal való összehasonlítás a tavalyi járványhatástól megtisztított adatok) - írja a Bloomberg.
A kínai feldolgozóipar hatalmas mérete miatt ez kockázatot jelent mind a nemzet növekedésére - amely a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok becslései alapján jelenleg 8,5 százalékos bővülést jósol 2021-re -, mind pedig a világgazdaságra, amely ellátási hiányokkal és emelkedő árakkal küzd.
A vártnál gyengébb beruházások "jelentős" hatással lehetnek a GDP idei növekedésére - mondta Li-gang Liu, a Citigroup kínai piaccal foglalkozó közgazdásza. Az alacsonyabb beruházások visszavethetik a fejlett gazdaságokból, például Japánból és Németországból származó tőkejavak és berendezések importját, "ami viszont az ő gazdasági fellendülésüket is hátráltathatja" - tette hozzá a bank szakértője.
A kínai ipar jelentős költségnyomást vesz fel az emelkedő nyersanyagárakból - ami tompítja az inflációs hatást a világ többi részén. A bruttó árrések elemzése azt sugallja, hogy még egy darabig ez így is marad: a feldolgozóiparban - ahol a legsúlyosabb a költséghiány - még mindig vannak felhalmozott készletek. Viszont Kína esetében hosszú távon biztos, hogy visszafogja a gazdaságot az, hogy a nyersanyaghiány miatt egyes gyártók nem tudják kihasználni meglévő létesítményeiket, így a bővítésnek nem sok haszna lenne. Márpedig a kínai berendezkedés gyakran épít az infrastrukturális beruházásokon keresztüli növekedésre, ami most fenntartható módon nem kivitelezhető a fejlesztésekkel.
Nyugaton az emberek vásárolnak
Az európai és az amerikai gazdaságok számára megnyugtató lehet, hogy az emberek viselkedése teljesen más a nyugati országokban, mint Kínában: a fogyasztás az elmúlt 12 hónapban - kisebb-nagyobb megszakításokkal - arról szólt, hogy mindenki otthonra vásárolt. Nagyobb lett a kereslet a műszaki cikkekre, többen vettek kerti szerszámokat, vagy éppen drágább élelmiszereket vettek. Részben ugyanis azt a pénzt, amit a szolgáltatásokra - kávézásra, mozira, étteremre stb. - nem tudtak elkölteni, inkább fizikai termékekre szórták el.
Most viszont az oltási kampányoknak hála otthonából kiszabaduló, nyaralásokra készülő emberek elkezdtek ezekre költeni. Tehát az amerikai vagy az EU-s gazdaságok növekedését erősen megtámasztja a szolgáltató szektor, miközben kevesebb fizikai termékre lesz szükség, amelyek legnagyobb gyártója épp Kína, tehát itt már lefelé fordult az ország gazdaságának tavalyi motorja, az export.
A kínai kis- és középvállalkozások beruházási kedve még a 2018-9-ben látott szintek alatt van, amikor az amerikai-kínai kereskedelmi háborúból eredő bizonytalanságok fékezték a terjeszkedési terveket - derül ki a Standard Chartered Plc. több mint 500 kínai vállalat körében végzett rendszeres felméréséből.
"A keresletet még mindig főként az export támasztja alá, így a hazai vállalatok tisztában vannak azzal, hogy ez nem fenntartható" - mondta Lan Shen, a Standard Chartered kínai ügyekkel foglalkozó közgazdásza a Bloombergnek.
Támaszt viszont a belföldi lakosság sem menti meg a termelőket: a kínai lakosság még mindig nem költekezik. A kiskereskedelmi forgalom növekedése áprilisban 4,3 százalék volt kétéves átlagban, ami a világjárvány bázishatásait kiszűrve kevesebb mint a felét jelenti a járvány előtti növekedési ütemnek. A kínai gyártók teljes kapacitáskihasználtsága az első negyedévben 77,6 százalékra csökkent az előző háromhavi 78,4 százalékról, és a három éve tartó csökkenő értékesítési volumen után az autóipari ágazatot sújtotta leginkább a túlkapacitás. Ez részben azt eredményezte, hogy Kína feldolgozóipari kapacitáskihasználása csökkent az utolsó negyedévben.
Megásták a saját "sírukat"
A 8,5 százalékos növekedéstől jó eséllyel elmaradó 2021-es kínai bővülés legnagyobb tanulsága az, hogy az állam teljesen rossz irányba indult el a járvány alatt. Peking tavaly az állami tulajdonú vállalatoknak adott utasítást a bővítésre, beruházásaik 2020-ban 5,3 százalékos növekedése az előző évhez képest könnyedén meghaladta a magánberuházások 1 százalékos növekedését. A beruházások fenntartható fellendüléséhez azonban nem az államnak, hanem a piacnak kell bizakodnia.
Carsten Holz, a Hongkongi Tudományos és Technológiai Egyetem kínai beruházási statisztikák szakértője becslése szerint 2015-ben - amikorról az utolsó adatok rendelkezésre állnak - a feldolgozóipari beruházások 87 százalékát a magántulajdonban lévő vállalatok tették ki. Ezek érzékenyebbek az inputköltségekre.
"Van egy világjárvány plusz bizonytalanság a jövőbeli kereskedelemmel kapcsolatban, tekintettel az új amerikai kormányzatra. Egyik sem kedvez a hosszú távú növekedési kilátásokra támaszkodó beruházásoknak" - mondta Holz.
Most sem a jó irányba lépnek
Peking megpróbálta javítani a magán kézben lévő termelőcégek helyzetét azzal, hogy az árupiaci árak fékezése érdekében visszaszorította a spekulációt, és megkönnyítette a bankhitelekhez való hozzáférést.
A kormány azonban folytatja a tavalyi járvány közepette bevezetett fiskális és monetáris ösztönző intézkedések fokozatos visszavonását. Az idei évre viszonylag kevéssé ambiciózus, "6 százalék feletti" növekedési célt tűzött ki, és a Kommunista Párt a múlt hónapban jelezte, hogy a reformokkal a lakásárak és az adósságnövekedés megfékezésére koncentrálnak majd.
"A politikai irányvonal határozottan eltolódott a növekedés támogatásától a pénzügyi szektor kockázatmentesítésének irányába" - mondta Adam Wolfe, a londoni Absolute Stra közgazdásza a Bloombergnek, szerinte a gazdasági növekedést érintő kockázatok lefelé billennek, különösen a tőkeintenzív, építőiparhoz kötődő ágazatok esetében.
Épp a kínai szenvedés viszont azt mutatja, hogy hamarosan visszaeshet az árupiacokról táplált inflációs nyomás.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve