A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,19 százalékos mínuszban, 482,71 ponton, a múlt héten elért történelmi csúcs közelében zárt, és napközben a pozitív tartományban is járt értéke.
A nap vesztesei 1,1 százalékos eséssel a bányaipari vállalatok voltak, a nyerteseknek pedig 1,2 százalékos emelkedéssel a kiskereskedelmi vállalatok bizonyultak. A kötvényhozamok esésével párhuzamosan a bankok árfolyama csökkent, az ingatlanpiaci vállalatoké pedig emelkedett.
A londoni FTSE-100 mutató 0,36 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,04 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,06 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,97 százalékos mínuszban, míg kivételként a madridi IBEX-35 index 0,05 százalékos pluszban fejezte be a napot. A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,15 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,18 százalékkal esett.
A Direct Line angol biztosító árfolyama 4,2 százalékkal csökkent, miután a vártnál alacsonyabb díjbevételi növekedésről számolt be a harmadik negyedévről.
A Munich Re német viszontbiztosító 2,5 százalékot veszített értékéből, miután arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggő veszteségei nagyobbak lehetnek. A figyelmeztetés megütötte a biztosítókat, a szektor alindexe 0,8 százalékkal esett.
A Renault francia autógyártó 3,8 százalékkal drágult, miután a japán partner Nissan nyereségről adott számot gyorsjelentésében, és javította éves előrejelzését.
A Bayer német német gyógyszer- és vegyipari konszern árfolyama másfél százalékkal kapaszkodott feljebb, miután nyeresége meghaladta a várakozásokat.
A Carrefour francia szupermarkethálózat 2,9 százalékkal erősödött arra az ígéretre, hogy 3 milliárd eurót költ 2022 és 2026 között digitális innovációkra.
Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,51 százalékos, az S&P 500-as index 0,46 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,52 százalékos mínuszban állt. New Yorkban az óvatosság jellemzi a kereskedést, miután a friss adatsor tanúsága szerint októberben is meredeken emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban, újabb jeleként annak, hogy az inflációs nyomások erősek maradnak a következő hónapokban.
A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve már döntött pandémiás eszközvásárlási programjának fokozatos kivezetéséről, és az erős infláció az eddig vártnál korábban kényszerítheti ki a kamatemelést.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
Este fél hat után a januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,35 százalékos pluszban, 83,72 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,79 százalékos nyereségben, 82,58 dolláron forgott.
Az arany unciánkénti ára az azonnali jegyzésekben 0,24 százalékkal 1828,71 dollárra, decemberi szállításra pedig 0,13 százalékkal 1830,30 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1578 dollárt adtak, 0,07 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve