A NAPI Gazdaság szerdai számának cikke
A Mol az elmúlt három évben nem fizetett osztalékot, utoljára 2008-ban, megelőző évi nyereségének 40 százalékát osztotta szét a részvényesek között, az egy részvényre jutó kifizetés akkor 883 forint volt. Az igazgatóság lényegében a nagy összegű beruházási projektekkel és a társaságcsoport mérlegszerkezetének konzervatív voltával magyarázta azt a javaslatát, hogy a profitot forgassák vissza. A Bloomberg konszenzusa szerint azonban az idén már osztalékot várnak az olajtársaságtól az elemzők. A konszenzusos érték 643 forint részvényenként, azután, hogy a Mol 152 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011-ben, ami 1747 forintos részvényenkénti profitot jelentett.
Miró József, az Erste elemzője szerint nem várható nagy meglepetés e téren, valószínűleg újra lesz osztalékfizetés, hiszen a társaság anyagi helyzete ezt megengedi. A mértéke ugyanakkor valóban kérdéses, de az Erste stratégája inkább konzervatív, 600−700 forintos papíronkénti kifizetést vár, de inkább az alsó értéket tartja esélyesebbnek. Miró szerint ennél kétszer-háromszor magasabb, akár 2000 forintos osztalékot is ki tudna fizetni a társaság, ez esetben viszont a beruházásokhoz már valószínűleg aktiválnia kellene meglévő hitelkereteit, így ez a forgatókönyv kevéssé valószínű. Arra nehéz válaszolni, hogy az állam részéről lehet-e nyomás a nagyobb osztalék kifizetésére, de nem lehetetlen − mondta Miró a Napi Gazdaság kérdésére.
A negyedik negyedéves számok előtt 779 forintos részvényenkénti osztalékot várt Császár Péter, a KBC Securities elemzője, ami akkor mintegy 10 százalékkal haladta meg a piaci konszenzust. A kiábrándító negyedéves számok miatt viszont valószínű, hogy az egy részvényre eső osztalék valahol 450−500 forint környékén lehet − mondta a Napi Gazdaságnak Császár. Bár a társaság jóval magasabb osztalékot is ki tudna fizetni a 2011-es eredményből, a kifizetés mértéke várhatóan egy hosszú távon fenntartható szinten fog stabilizálódni a KBC elemzője szerint. Indoklása szerint a befektetők nem szeretik, ha csökken az osztalék, ezért a vállalatok általában konzervatívak a kifizetés emelésével kapcsolatban. Császár szerint a Mol a korábban alkalmazott osztalékpolitikájához fog visszanyúlni, és várhatóan az éves nettó eredmény 30 százalékát fizeti ki a részvényeseknek. Az állam jelenléte a tulajdonosok között − az ellenséges felvásárlónak minősített OMV és Szurgutnyeftyegaz helyett − sokkal inkább az osztalék visszaállítása szempontjából fontos, semmint annak mértéke szempontjából − véli a szakember.

Az állam részéről egyelőre nem látszik nyomás az osztalék növelése érdekében, ugyanakkor papíronként 300−500 forintot biztosan ki tud fizetni a Mol − véli Pletser Tamás, az ING elemzője.
Az állam részesedésének köszönhetően valóban valószínűsíthető, hogy visszatér az osztalék kifizetéséhez a Mol, hiszen a korábbi hivatalos indoklással ellentétben inkább az állhatott a nullaforintos kifizetés mögött, hogy nem akartak az oroszoknak pénzt adni − véli Török Bálint, a Buda-Cash elemzője. Török szerint a részvényenkénti 700 forintos osztalékkal mintegy 75 milliárd forintot adna oda a részvényeseknek a Mol, ami nem okozna különösebb gondot a cég számára. Ebből mintegy 17 milliárd forint körüli összeget kapna az állam, ami biztosan jól jön a jelenlegi nehéz költségvetési helyzetben − tette hozzá a Buda-Cash elemzője. A Mol eladósodottsági mutatója nem magas, készpénztermelő képessége pedig elbírja ezt a szintet, ami szintén a kifizetést támogathatja. Bár a hozam szintjén ez nem jelent sokat, mégis vonzóbbá teheti az alapkezelők szemében a magyar olajtársaságot − véli Török.
| (forint/részvény) | ||||
| Névérték | Osztalék | Hozam/ár | Részvény ára | |
| Állami Nyomda | 98 | 43* | 7,9 | 541 |
| Egis | 1000 | 120*** | 0,8 | 14 960 |
| Magyar Telekom | 100 | 50* | 8,8 | 574 |
| Mol | 1000 | 643** | 3,2 | 19 815 |
| OTP | 100 | 92** | 2,2 | 4 015 |
| Richter | 1000 | 736** | 1,9 | 38 730 |
| *javaslat a közgyűlésre | ||||
| **elemzői konszenzus | ||||
| ***közgyűlés által jóváhagyott osztalék | ||||
| Forrás: Bloomberg, Erste, Napi Gazdaság-gyűjtés | ||||
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve