A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,33 százalék, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,85 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P 500-as mutató pedig 0,89 százalék erősödést jelzett.
A befektetők, akik különösen az ipari és a technológiai cégek részvényeit vásárolták, már arra készülnek, hogy többet tudhassanak meg kedden a várható kamatkilátásokról Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed új vezetőjétől, akit minden bizonnyal erről is kérdeznek majd a kongresszus szokásos féléves meghallgatása során.
Ha emelés lesz, akkor jöhet az újabb összeomlás - erre figyelmeztettek a Goldman Sachs elemzői, ahogy azt a Napi.hu részletesen is bemutatta.
Powell bizonyosan kitér a konkrét válasz elől, de utalhat arra, hogy a Fed által az idei évre várt három kamatemelés mellett elképzelhetőnek tart-e esetleg még egy kamatnövelést.
Sokan attól tartanak, hogy a túl sok kamatemelés lelassíthatja az amerikai gazdasági növekedést, ami végeredményben csökkenti a cégek profitját.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 53 cent (0,83 százalék) emelkedéssel 64,08 dolláron állt.
Hétfőn kora este az eurót 1,2306 dolláron jegyezték a kora reggeli 1,2334 dollár után. Az arany ára 3,30 dollárral (0,25 százalékkal) 1333,60 dollárra emelkedett unciánként.
A fotó forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve