AUDUSD
Lejtőre került az ausztrál dollár az elmúlt hét második felében. Szerdán a Nemzetközi Valutalap az Aussie 10%-os túlértékeltségére vonatkozó állásfoglalása után csütörtökön az ausztrál jegybankelnök lebegtette meg a közvetlen devizapiaci intervenció lehetőségét, amelyre a szigetország fizetőeszköze jelentős csökkenéssel reagált.
A grafikonon kirajzolódó fej-váll formáció nyakvonalának letörését követően a kurzus tovább esett a pénteki kereskedés folyamán. Az elmúlt napok szakadását követően nem kizárt egy pozitív korrekció lehetősége: így míg a 0,93-as szint fontos ellenállásként funkcionál, azonban kérdéses, hogy az ausztrál jegybank szóbeli eltökéltsége után valóban él-e majd az unortodox lazítás (pl. a meglebegtetett intervenció lehetőségével). Lefelé mindemellett első körben a 0,9035-0,9000-es zóna állhatna az esetleges csökkenés útjába, míg a 0,89-es szint továbbra is kiemelt támaszként funkcionál.

FtseMib
A nyári hónapok masszív emelkedését követően oldalazik az olasz börze: az FtseMib indexe egyelőre beszorulni látszik a 21-, és az 50-napos mozgóátlagok közé, bár az emelkedő trendvonal tesztelésére egyelőre még nem került sor. Amennyiben sikerülne ismét a 21-napos mozgó fölé kapaszkodnia az olasz börzének, 19 120 felett az októberi, 19 499-es lokális csúcs jelenthet kiemelt ellenállást; míg az 50-napos mozgóátlag törése esetén a 18 645-ös támasz-, majd az emelkedő trendvonal kerülhetne a piaci fókusz középpontjába.

USDJPY
Az elmúlt hét második felében közel féléves mélypontra gyengült a jen a dollárral szemben, miután a japán jegybankelnök pénteki, parlamenti meghallgatásán tagadta, hogy a japán jen túlságosan is gyenge volna, míg Haruhiko Kuroda ismét kiemelte, hogy a Bank of Japan kész bármit megtenni a kitűzött inflációs cél teljesítése érdekében: a nyilatkozat hatására ismét előtérbe kerültek a japán jegybank eszközvásárlási műveleteinek lehetséges kiterjesztésével kapcsolatos piaci várakozások.
A szimmetrikus háromszög alakzatból felfelé kilépve, majd a 100,60-as ellenállás leküzdését követően egészen 101,70-ig emelkedett az USDJPY jegyzése hétfőn délelőtt: a továbbiakban a következő kiemelt ellenállást a 103,75-ös, májusi lokális csúcs jelenethetné, míg a 100,60-as szint immár támaszként funkcionál.

AUDUSD, FtseMib, USDJPY - technikai elemzés 2013.11.25.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha devizapárokkal kereskedne vagy további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve