Rendőröket kellett hívni a Daimler AG Berlinben megtartott rendes éves közgyűlésére a rekordösszegű osztalék elfogadása után a kedélyek lecsillapítására. Nem az osztalék miatt, hanem a büfében felszolgált ingyenes kolbászon vitatkozott össze két vendég - írja tudósításában a Bloomberg.
A vita azután robbant ki, hogy az egyik részvényes elkezdte elpakolni táskájába az ingyenes felszolgált kolbászokat, s erre egy másik részvényes rászólt, talán mégsem kellene.
A Daimler Ag közgyűlésén összesen 12 500 kolbászt szolgálnak fel ingyenesen az ott megjelent mintegy 5500 részvényes számára - mondta Silke Walters, a Daimler szóvivője a hírügynökségnek. A hírügynökség szerint az egy részvényesre eső büfé költsége a közgyűlésen meghaladhatja azt az összeget, amibe egy részvény kerül. Ezt persze nem árt fenntartásokkal kezelni, hiszen a 60 eurós Daimler részvények árából már Berlinben is kitelik egy tisztességes ebéd.
A Bloomberg szerint az elfogadott 3,25 eurós részvényenkénti osztalékból a helyi Aldiban már egy dupla csomag kolbászt lehet vásárolni. Manfred Bischoff, a Daimler elnöke az üggyel kapcsolatban annyit mondott, úgy látszik, többet kell tenniük azért, hogy kielégítsék a részvényesek étvágyát. Vagy több kolbászt kell rendelnünk, vagy törölni kell azt az étlapról - tette hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve