Az elemzői várakozások visszafogott optimizmusról árulkodnak, a csúcsok közelében járó amerikai indexek viszont a befektetők felfokozott várakozásaira utalnak. Az előrejelzések alapján átlagosan 13,3 százalékkal nőhet az S&P 500 részvényeinek negyedéves eredménye a tavalyi első negyedévben.
A várakozások alapján egyik szektor profitabilitása sem csökkent az első negyedévben. A sztár a technológiai szektor lehet, itt 21,2 százalékkal nőhetnek a profitok, elsősorban az Apple és a Google jó eredményének betudhatóan. Jól teljesíthet még a kiskereskedelmi szektor is 17,7 százalékos emelkedéssel, a sor végén pedig a közszolgáltató vannak 4,7 százalékos és telekom cégek 7 százalékos növekedéssel állnak.
A várakozások szerint ugyanakkor az utolsó negyedév sem hoz túl sok szépet az Alcoa számára. A piaci konszenzus szerint 4 centes részvényenkénti veszteséget publikálhat a cég, ami leheletnyivel gyengébb a tavalyi negyedik negyedévnél, nem is beszélve a 2011 első negyedévi 28 centes profitról. A cég 2 százalékos termeléscsökkentést jelentett be, hogy az alumínium túlkínálatot enyhítse.
A Google viszont szép számokat hozhat ismét: év/év alapon 74 százalékkal 9,62 dollárra emelkedhet a részvényenkénti eredmény, ami még úgy is nagy szó, hogy a bázis negyedévet egy egyszeri tétel rontotta. A cég továbbra is szép teljesítményt nyújt, de a felfokozott várakozások miatt érdemes óvatosnak lenni - írja elemzésében az Equilor. A JP Morgan profitja év/év alapon 14 százalékkal 1,13 dollárra csökkenhet a konszenzus alapján, ám a tőzsdei forgalom visszaesése, valamint a kamatbevételek szűkülése már a tavalyi második félévet is lehúzta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve