A társaság a 2019. negyedik negyedéves jelentésében még 450 millió forint összegű, törzsrészvényenként 130 forintos osztalékfizetést jelzett előre, a járvány miatt azonban az igazgatóság úgy döntött, hogy az április 17-re tervezett közgyűlés számára nem javasolja osztalékfizetés elfogadását.
A járvány gazdasági és a társaság piacaira gyakorolt hatásai jelenleg előre nem jelezhetőek. Az igazgatóság a kialakult bizonytalan környezetben a cégcsoport üzletmenetének folytonosságát és likviditási helyzetének megőrzését tartja elsődlegesnek rövid távon, így óvatossági okokból hozta meg döntését - írták a közleményben.
A társaság vezetése elkötelezett a stabil osztalékfizetés mellett, és amennyiben a 2020-ban átadni tervezett lakóingatlan-fejlesztési projektek és a cégcsoport likviditási helyzete lehetővé teszik, vissza fog térni a 2016-os tőzsdére lépés óta követett osztalékpolitikához - írja a cég.
A Duna House tavaly részvényenként 250 forint osztalékot fizetett, az előző évben pedig 177 forintot. A cégcsoport 2019-ben 7,892 milliárd forint konszolidált árbevételt és 1,073 milliárd forint adózott eredményt ért el a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint. Az előző évben 7,985 milliárd forint árbevétel mellett 1,704 milliárd forint nyeresége volt. A társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve