Az elmúlt egy hónap jelentős árfolyamesést hozott a Budapesti Értéktőzsdén, a legnagyobb vállalatok papírjait tömörítő BUX-index értéke jelentősen csökkent. Az elemzők ezt egyértelműen a koronavírus terjedésével, annak a gazdaságra gyakorolt hatásával, illetve az ezekre adott befektetői reakciókkal magyarázzák - írja a BÉT közleményében.
Csak így juthatnak a befektetők a pénzükhöz
A BÉT átérzi az árfolyameséssekkel kapcsolatos befektetői aggodalmakat, azonban ki kell emelni, hogy azok elsősorban a mindenki által tapasztalható bizonytalanságot tükrözik. A tőzsdéknek nyitva kell tartani, hiszen a piacok bezárása önmagában nem oldaná meg az árfolyamesések hátterében álló fundamentális problémákat, ugyanakkor megszüntetné a transzparens árképzés és a befektetők pénzükhöz való hozzáférésének lehetőségét, összességében inkább csak növelné a piaci feszültségeket és bizonytalanságot.
A BÉT folyamatosan figyelemmel kíséri a rendkívüli helyzetet és azonosítja az azzal kapcsolatosan előálló feladatait, valamint kapcsolatot tart a felügyeleti szerepet ellátó Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) annak érdekében, hogy haladéktalanul meg tudja tenni a befektetők jogos érdekeinek, a piac egyensúlyának és a tőzsdei működésnek a védelmét biztosító intézkedéseket - hangsúlyozták.
Van vészforgatókönyv
A BÉT rendelkezik a megfelelő vészhelyzeti forgatókönyvekkel és eljárásrendekkel, és álláspontjuk szerint a jelen pillanatban nem indokolt a kereskedés felfüggesztése. Ugyanakkor befektetési vállalkozásoknak az MNB számára jelenteni kell a BÉT tőzsdei kereskedési rendszerében teljesült olyan short eladási (ideértve a napon belüli) ügyleteket, ahol az ügylet darabszáma eléri vagy meghaladja az adott részvény BÉT-re bevezetett teljes részvénymennyiség 0,01 százalékát.
A tőzsde a továbbiakban is figyelemmel kíséri a helyzet alakulását, beleértve az esetleges jogszabály-változásokat és a külföldi tőzsdék gyakorlatát, és haladéktalanul megteszi a befektetők jogos érdekeinek, a piac egyensúlyának és a tőzsdei működésnek a védelmét biztosító intézkedéseket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve