A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Az amerikai részvénypiachoz hasonlóan hatalmas emelkedésen estek át a BÉT vezető részvényei is az elmúlt két és fél hét folyamán. A nagyobb részvények RSI-mutatójában felfelé törni látszik a május óta tartó csökkenő trend, s a július vége óta tartó zuhanáshoz tartozó meredeken csökkenő trendvonalak is felfelé törni látszanak. A BUX felfelé áttörte az 50 napos mozgóátlagát, amely a május óta tartó lefelé trendet legjobban jellemzi, így minden jel arra utal, hogy vége a medvepiac ezen szakaszának, és talán felfelé lehetne várni a magyar részvényeket. Azonban ahhoz, hogy ez igazán összejöjjön, illene egy emelkedő trend első és legfontosabb kritériumát produkálnia a piacnak, ez pedig az emelkedő csúcsok és emelkedő mélypontok sorozata lenne.
Az index grafikonján talán felfedezhető ilyen, és amennyiben a 17 000 pontos szintet korábbi csúcsnak elfogadjuk, akkor az első magasabb csúcsot sikerül produkálni. A nagy esést követő talpra állás azonban az első legfontosabb tesztjét 18 500 és 19 000 pont körül végezheti el, ez a tartomány gyakorlatilag egész augusztusban megálljt parancsolt a BÉT-en az emelkedési kísérleteknek, így fontos ellenállási zónává lépett elő az BUX számára.

Nem túl meglepő módon a vezető részvények szinte mindegyike az indexhez hasonlóan igen fontos ellenállási szintekhez érkezett a napokban, s jelenleg ezek kóstolgatása zajlik. A Mol árfolyama a 17 500−18 000 forint közötti zónával küzd, ez az indexhez hasonlóan az augusztusi felső korlátja volt az árfolyamnak, az OTP, ha kitart a jó hangulat, elérheti a 3800 forint körül húzódó ellenállási szintet, a Magyar Telekomnak 530 forint magasságában, a Richternek 37 000 forint környékén kellene komoly akadályokkal megbirkóznia. Ha sikerülne leküzdeni ezeket a szinteket, akkor tovább lehetne reménykedni a nyár korábbi szakaszaiban látott árfolyamok visszatérésében. Ezek a szintek azonban erősek, és a részvények − talán az OTP kivételével − elég magas RSI mellett jöttek el idáig, így valószínűbb, hogy a napokban egy korrekciót vagy konszolidációt láthatunk az árfolyamokban, mielőtt eldőlne: magasabb szintek irányában is folytatódhat-e a medvepiaci emelkedés, vagy ez volt a célja.
Az euró a forinttal szemben eközben ismét tesztelte 300 forint körüli ellenállási szintjét, az árfolyam lefordult a kritikus szintekről, azonban egyelőre nem tudott jelentősen eltávolodni tőle. Ezzel rövid időn belül már másodszor járt a kritikus szinten az árfolyam, s gyengítette a lélektani korlátként funkcionáló szintet. A forint gyengülő trendjének elmúlására először a trendhez tartozó mozgóátlag alatti, tehát 290 forint alatti euró záróárfolyam esetén lehetne gyanakodni, végleges fordulóról egy markáns 286 forint alatti zárásnál lehet beszélni. Ellenkező esetben számítani lehet arra, hogy a piac ismét teszteli a 300 forint körüli értékeket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve