A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült a pénteki záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt nagyon negatív volt a nemzetközi hangulat.
A magyar nagy papírok közül az OTP árfolyama megközelítette a 12 ezer forintot, és közel 1,5 százalékos mínuszban zárt. A nap végére csökkent a Mol árfolyama is, amely nap közben még erős volt. A Richterért sem tolongtak a vevők, bár az 5 ezer forintos szintet most sikerült megtartania - idézi az MTI.
Alapvetően a nemzetközi hatások miatt nem volt túl erős a magyar részvénypiac, de a világban ennél sokkal nagyobb mértékű veszteségeket is lehetett látni, tehát relatíve jól állta a sarat a hazai részvénypiac - mondta a vezető elemző.
A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,38 százalékkal 3136 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,40 százalékkal 12 010 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 424 forintot ért, forgalma 187,8 millió forint volt.
A Richter-papírok 15 forinttal, 0,30 százalékkal 5015 forintra gyengültek, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4181,67 ponton zárt hétfőn, ez 43,82 pontos, 1,06 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve