Amint arról a Napi Gazdaság beszámolt, a tőzsdefelügyelet egy hónapja, az október 28-i kereskedési napon figyelt fel rá, hogy az OTP árfolyamával valami különös történt: fél egy körül a környékező árfolyamoknál jóval lejjebb születtek kötések - a BÉT vezetése ezek után bejelentette, átmenetileg, az eset feltárásáig felfüggeszti a stop limit és a stop piaci típusú megbízásokat.
A BÉT közleménye szerint technikai okok álltak az eset hátterében. Az eset vizsgálata során egyértelműen megállapítottuk, hogy egy Stop piaci ajánlat aktiválását követően a kereskedési rendszer nem az előírt algoritmus szerinti sorrendben ár-idő prioritás szerint kötött, az ajánlatpárosítás (ügyletkötés) egy időben később bekerülő ajánlattal történt - közölte a tőzsde. A BÉT a hibát kijavította, és körültekintő tesztelést követően ismét elérhetővé teszi az ajánlattípust.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve