A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike veszített értékéből az előző napi záráshoz képest.
A hétfői erősödéshez képest csak kis gyengüléssel nyitott a BUX, de nap közben folyamatosan ereszkedtek lefelé az árfolyamok. Az OTP a pozitív nyitás után a napi minimuma közelében zárt, és hasonló "ívet futott be" a Mol és a Richter árfolyama is - mondta el Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője.
Hozzátette, hogy különösebb hírek és okok nélkül gyengült a magyar piac, de a főbb nyugat-európai, valamint az amerikai tőzsdeindexek is csökkentek. Úgy vélte, hogy a kedden induló amerikai vállalati gyorsjelentési szezonnal kapcsolatos várakozások indíthattak el egy kisebb profitrealizálást.
A Mol árfolyama 180 forinttal, 1,49 százalékkal 11 870 forintra esett, 857,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 39 forinttal, 0,92 százalékkal 4211 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,29 százalékkal 347 forintra gyengült, forgalma 407 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,36 százalékkal 4350 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1496,08 ponton zárt kedden, ez 16 pontos, 1,06 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve