A pénteki gyengüléssel az indexek a hetet is veszteséggel fejezik be. A DJIA-30 és az S&P-500 ezzel nyolc nyereséges hétből, a Nasdaq Composite pedig hat nyereséges hétből álló összefüggő szakaszt hagy maga után - írta az MTI.
Két órával a kereskedés vége előtt a DJIA-30 index 0,26 százalék, az S&P-500 index 0,20 százalék, a Nasdaq Composite pedig 0,08 százalék veszteségben állt.
Kapcsolódó
A befektetők az adóreform valószínű késlekedése miatt állították meg az erősödést és vettek ki árfolyamnyereséget a részvényeikből. A főbb indexek az év eleje óta már tizenöt, a novemberi elnökválasztás óta pedig húsz százalékkal emelkedtek. Egyes technológiai ágazatokra szakosodott befektetési alapok tőzsdén forgó részjegyei pedig az év eleje óta már negyven százalékkal is erősödtek.
Az S&P-500 indexben képviselt tizenegy gazdasági ágazatból hatnak csökkent az árfolyam mutatója. A legnagyobb mértékben, majdnem másfél százalékkal az energiaiparé, azzal párhuzamosan, ahogy az olajárak csökkenni kezdtek a héten elért két és fél éves csúcsról. A piaci zárás előtt két órával az amerikai WTI nyersolaj 0,38 százalékkal állt alacsonyabban, 56,95 dolláron, a Brent pedig 0,25 százalékkal alacsonyabban, 63,77 dolláron.
A médiacégek árfolyama emelkedett pénteken. A Disney csaknem három százalékkal erősödött egy új Csillagok Háborúja trilógia tervének bejelentésének köszönhetően annak ellenére is, hogy gyenge negyedéves eredményt tett közzé. A Twenty-First Century Fox, a Time Warner Inc, a Comcast és a News Corp részvénye mind több-kevesebb nyereséget érhetett el.
A pénteki általános gyengülésből a vállalati eredmény beszámolóknak köszönhetően a félvezető ágazat és a kiskereskedelmi ágazat több papírja is ki tudta vonni magát.
Az Nvidia részvénye az S&P-500 index legjobban teljesítő papírja lett majdnem hat százalék erősödéssel. A képfeldolgozó processzorokat gyártó cég elemzői várakozásokra rácáfoló eredménybeszámolót tett közzé. Az emelkedésben követték a Micron és az Advanced Micro Devices chipgyártó vállalatok részvények is.
A kiskereskedelmi ágazat papírjait a J.C. Penney részvényének tizenöt százalékos erősödése emelte meg, szintén a cég várakozáson felüli negyedéves eredményének köszönhetően.
A dollárt az adóreform késlekedése miatti aggodalmak gyengítették, az eurót 0,17 százalékkal jegyezték erősebben 1,1662 dolláron. Az arany ára 0,88 százalékkal 1276,19 dollárra csökkent unciánként.
Címlapkép forrása: Shutterstock.com
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve