A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,76 százalékos csökkenéssel, 35 362,83 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest - írta az MTI összefoglalójában.
Egész nap Európában is inkább negatív hangulat uralkodott a részvénypiacokon, a német DAX index is fél százalék körüli mínuszokban volt - mondta Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1-en. A várakozásoknál gyengébb európai beszerzésimendzser-indexek negatívan befolyásolhatták a részvénypiaci hangulatot, emellett az Egyesült Államokból is inkább kedvezőtlen használtlakás-értékesítési adatok érkeztek, ami a magyar tőzsdei hangulatra is rányomhatta a bélyegét - tette hozzá a szakértő.
Európában már pénteken volt egy nagyobb lefelé történő korrekció, a magyar tőzsde akkor elég jól állta a sarat. Kitért arra is, hogy az olaj árfolyama 1 százalékkal emelkedett, ami segíthette a Molt, amely mindössze 0,14 százalékkal esett.
A Mol árfolyama 30 forinttal, 0,14 százalékkal 21 555 forintra csökkent, 880,6 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,38 százalékkal 9310 forintra esett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,21 százalékkal 468 forintra gyengült, forgalma 205,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,95 százalékkal 6755 forintra csökkent, forgalmuk 723,9 millió forintot ért el.
A BUMIX 2734,74 ponton zárt hétfőn, ez 1,49 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Vegyesen zártak a nyugat-európai piacok
Vegyes zárás Nyugat-Európában
A londoni FTSE100 index 1,02 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,20 százalékos mínusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,27 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 50 cent emelkedéssel 48,56 dolláron állt.
Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,37 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,25 százalék mínuszban volt, miközben a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 0,09 százalék csökkenést jelzett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve