Kiemelt figyelemmel követhetik a mai amerikai kereskedés eseményeit azok, akik hisznek a tőzsdei számmisztikában - írja Mark Hulbert, a Hulbert Financial Digest vezetője a Marketwatchon megjelent írásában. A mai naphoz ugyanis két jelentősebb esemény is kötődik, 2002. október 9-én érte el az internet lufi kipukkadását követő medvepiac mélypontját az amerikai tőzsdén, s öt évvel később ezen a napon tetőzött az S&P 500-as index a Lehman csődhöz vezető piaci lejtmenetet megelőzően. De az október hónap amúgy is érdekes tőzsdei szempontból, mivel a staisztikák szerint ebben a hónapban szokott bekövetkezni a leggyakrabban nagy fordulat a tőzsdén.
A Stock Traders Alamanch szerint egyébként az október kiérdemelné az elátkozott hónap címet és a medveölőt egyaránt. Előbbi oka, hogy számos, hatalmas piaci összeomlás történt ebben a hónapban, az 1929-es és az 1987-es krach is októberben történt, 1997-ben is volt hatalmas zuhanást hozó nap ebben a hónapban. Volt példa ilyenre 1978-ban, 1979-ben és 1989-ben is, s természetesen a 2008-as Lehman csőd hatásai is ebben a hónapban hozták el a legdrasztikusabb áreséseket a piacon.
Kapcsolódó
Ugyanakkor a második világháborút követően összesen 11 medvepiac ért véget ebben hónapban. Az egész természetesen csak a számokkal és a statisztikával való játék, hiszen összesen 69 elsődleges piaci trendfordulót regisztráltak a szakértők az amerikai részvénypiacn a második világháborút követően, s ebből mindössze 9 történt októberben. Ez ugyan magasabb az átlagos, egy hónapra eső közel hatos értéknél, de nem annyival, hogy különösebb jelentőséget lehessen neki tulajdonítani.
Hulbert szerint természetesen van miért, aggódni, ez pedig az amerikai törvényhozásban folyó huzavona az adósságlimit körül. Ha valami, akkor ez eredményezhet nagyobb zuhansét a részvényárfolyamokban, s nem pedig a naptár.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve