A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 260,3 ponttal, 1,5 százalékkal, 17 140,45 pontra csökkent.
Az S&P 500-as mutató 36,85 ponttal, 1,81 százalékkal gyengült, és 2000,56 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 113,54 ponttal, 2,41 százalékkal lett kisebb, és 4594,44 ponton zárt.
Nagy-Britannia uniós kilépésével kapcsolatban a befektetőket leginkább London globális pénzügyi központként betöltött szerepének sorsa foglalkoztatja. A legnagyobb veszteségeket is a pénzügyi részvények szenvedték el emiatt. A JPMorgan több mint három százalékkal, a Bank of America közel hat százalékkal gyengült a zárást megelőzően.
Az előrejelzésekkel szöges ellentétben Nagy-Britannia uniós kilépését pártolók győzelmét hozó népszavazás csak pénteken 2,08 ezer milliárd dollárral csökkentette a tőzsdén jegyzett vállalatok piaci tőkeértékét világszerte, meghaladva a 2008. szeptember 29-i árfolyamesést is. Jack Lew amerikai pénzügyminiszter azonban ezzel együtt is "rendezettnek" ítélte meg a Brexit-népszavazást követő piaci reakciót és közölte, hogy nem észlelhetőek semmilyen krízisre utaló jelek. A brit kilépés ütemezésével és kivitelezésével kapcsolatos bizonytalanságok azonban még hosszú ideig ingadozásokat fognak okozni a világ tőzsdéin - mondta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve