A tegnapi amerikai esés után elbizonytalanodtak a befektetők a rally folytatódását illetően, a bizonytalanság legjobban az euró/dollár árfolyamban látszik, amely ismét fő hangulatindikátorrá lépett elő. A devizapár az 1,31-es szinten billeg, innen már egy relatív kis visszaesés is elronthatná a hangulatot, míg a további emelekdés új lendületet adna a bikának.
A nemzetközi bizonytalankodásnak megfelelően a BUX is nullában áll. Az OTP reggel esni próbált, majd visszakapaszkodott 4100 forint fölé, jellemzően 4100 és 4120 között kereskednek vele. A Mol és a Telekom kereskedése érdektelen, az olajpapír 19 ezer alatt álldogál, a Telekom pedig változatlanul 550-en. Tovább emelkedett viszont a Richter, már 37 ezer forintnál jár, ami 1,2 százalékos pluszt jelent.
Eséssel indult az E-Star kereskedése, de a 4500 forintos szint alatt megjelentek a vevők, így már csak száz forint mínuszban 4500-on áll.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve