A mozgáshoz forgalom ellenben ezúttal sem párosult, az elmúlt időszakhoz hasonlóan alig 7,1 milliárd értékben cseréltek gazdát a részvények az azonnali piacon. A vezető papírok közül európai szektortársaihoz hasonlóan az OTP teljesített a legrosszabbul, a bankpapír 1,8 százalékkal 3750 forintra rontott.
Karöltve 1,25 százalék körüli mértékben került lejjebb a Mol és a Richter jegyzése. Az olajpapír esetében ez 18 100 forintos záróértéket jelentett, ám az árfolyam 17 925 forinton ütötte mélypontját. A gyógyszergyártó csak az utolsó percek felrántásának köszönhette, hogy 37 200 forinton és nem a napi minimumot jelentő 36 980-on zárt.
Szektortársa, az Egis viszont kedden a harmadik legforgalmasabb papír volt, 1,16 milliárdért cseréltek gazdát papírjai, amelyek szintén a nap végi felhúzás következtében rugaszkodtak el a 13 600 forintos mélypontról, ám a 14 050 forintos záróérték is 2,43 százalékos lejtmenetet jelentett. Piaci információk szerint egy amerikai alap tárazott ki a kisebb gyógyszergyártó papírjaiból, ám a kedden eladott mennyiségen felül is bőven van még nála a részvényből.
A blue chipek közül ismét csak a Magyar Telekom dacolt a trenddel, a távközlési társaság papírjai a pozitív tartományban töltött nap után végül visszatértek az előző, 580 forintos zárószintre.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve