Az Alteo Group most először teszi részvényeit széles körben elérhetővé a magánbefektetők számára is. A csoport anyavállalata - az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - részvényeinek nyilvános forgalomba hozatala szeptember 26-án kezdődött és október 17-ig tart, tehát a magánbefektetők néhány napig még mindig beszállhatnak az energetikai vállalatba.
Az érdeklődő befektetők a papírokat az UniCredit Bank Hungary Zrt. és az MKB Bank Zrt. teljes fiókhálózatában; az Erste Befektetési Zrt. kijelölt partnereinél; az Erste NetBroker online felületén; illetve az MKB Bank Zrt. TeleBANKár szolgáltatásán keresztül jegyezhetik. Az Alteo részvényeinek maximum ára a nyilvános értékesítési során 4900 forint. A részvényértékesítés célja a tőkeemelés.
A smart energy management szolgáltatásokat nyújtó vállalatnak ez a mostani az első, nyilvános részvény-értékesítés keretében megvalósuló tőkeemelése. A tervezett tőkepiaci forrásbevonással a vállalatcsoport növekedési stratégiájának megvalósításához kívánja biztosítani a további saját erőt.
Ez a mostani elsődleges részvény-értékesítés terveink szerint valóban csak az első lépés. Nyilván vannak, akik még bizonytalanok, nem mernek nagyobb összeggel beszállni a vállalatba. Nekik majd szándékaink szerint lehetőségük lesz két-három év múlva a másodlagos vagy éppen az azt követő hullámokban is részvényt jegyezni, egy akkor már reményeink szerint értékesebb vállalatban. Tudjuk, hogy bizalmat kell építenünk, de hosszú távra tervezünk a tőkepiacokon, amely stratégiánk egy alapvetése is - mondta Ifj. Chikán Attila, az Alteo Group vezérigazgatója (képünkön).
Az Alteo egy tőzsdei mércével mérve közepes kapitalizációjú történet. Jellemzően ez a vállalati méret az, ahol a legtöbb belépőre lehet majd számítani a jövőben, a közepes vállalatok pezsdíthetik fel a magyar tőkepiacot. Ezek jellemzően növekedési történetek, ugyanakkor amennyiben az nem veszélyezteti a növekedési terveinket, szeretnénk az ideihez hasonlóan egyfajta minimum hozamként osztalékot is fizetni a befektetőknek legalább a 2015-ös év után fizetett, részvényárra vetített osztalékhozamhoz hasonló mértékben - hangsúlyozza a vezérigazgató.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve