Az FTSE-100 1, a DAX 2,3, a CAC-40 1,9 százalékos mínuszos veszteséggel kezdte a hetet. A Stoxx Europe 600 indexe 1,1 százalékot esett. Az európai mutatók vesztesége valamelyest csökkent a vártál kissé jobb amerikai beszerzési menedzserindex adatára, ami enyhe javulást mutatott az augusztusi helyzethez képest. Ez azonban kevés volt az üdvösséghez, hiszen a piaci hangulatot ismételten a Görögország körüli bonyodalmak uralták. A hétvégén elfogadott 2012-es költségvetési tervezet ugyanis 8,5 százalékos hiányt mutatott erre az évre a korábban vállalt 7,6 százalékos deficittel szemben. Emellett a 2012-es hiányterv is magasabb, 6,8 százalékot mutat a korábbi 6,5-del szemben.
Az európai pénzügyminiszterek hétfőn Luxembourgban találkoztak, hogy megvitassák a görög reformok részleteit, illetve az Athénnek létfontosságú következő hitelrészlet folyósítását, ám ezt a döntést október közepére halasztották.
A bankok Európa-szerte nagy nyomás alatt voltak: a BNP Paribas 4,6, a Société Générale 5,2, a Commerzbank 7,3, az ING Groep pedig 5,2 százalékot zuhant. Az athéni ASE Composite Index 2,4 százalékkal gyengült, amelyben fő szerepe volt a pénzügyi szektornak: az Alpha Bank 8,3, Piraeus Bank 6,4, a National Bank of Greece pedig 7,3 százalékos veszteséggel húzta le a mutatót. Eközben a Dexia több mint 10 százalékot zuhant, a Moody's ugyanis a bank leminősítését helyezte kilátásba, mivek a hitelminősítő szerint a pénzintézetnek nehézségei lehetnek a forráshoz jutásban.
A banknak jelentős görög kitettsége van, emiatt sajtóhírek szerint francia és belga döntéshozók egy mentőcsomag összeállításáról is tárgyalhatnak.
Németországban a bankok mellett az autógyártók is a vesztesek között voltak: a BMW 5,7, a Volkswagen 4,8 százalékkkal esett a kínai gazdaság lehetséges lassulása miatt.
Az autógyártók párizsban sem maradtak ki a sorból. Itt a Renault és a Peugeot papírjai 2,9 illetve 2,1 százalékot vesztettek értékükből. Párizsban a top vesztes mégis az Alcatel-Lucent volt, ami közel 12 százalékot zuhant, miután a Nomura az egész telekomszektorra vonatkozó kilátásait visszavágta, de lejjebb vitte az egy részvényre eső nyereségre adott árprognózisát is.
Londonban a kínai gazdasági lassulás elérte a luxus-iparágat is: a Burberry Group papírjai 7 százalékot estek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve