A befektetési banki részleg: az értékpapír és kötvény illetve a deviza és árupiaci divíziók az alacsony kereskedési volumen miatt 256 millió frankos adózás előtti mínuszt jelentettek, szemben a bázisidőszak 100 milliós profitjával. Csoportszinten a tavalyi utolsó negyedévben 76 százalékot zuhant a nettó eredmény, 393 millió svájci frankra, míg az egész éves profit 4,23 milliárd frankra csökkent a megelőző évi 7,53 milliárdról.
Az elemzők a negyedévre ennél lényegesen jobb eredményre számítottak, a konszenzus 739 millió frankot prognosztizált, annak tükrében, hogy a bevételi oldalon a visszaesés ennél kisebb volt, összesen 16 százalékkal 6 milliárd frankra csökkent.
A hiba a költségcsökkentési programban lehet, aminek keretében bár masszív leépítéseket hajt végre Svájc legnagyobb pénzügyi szolgáltatója, a bérpolitikában továbbra is bőkezű, ráadásul nem a rugalmas prémiumfizetésekbe fektet, hanem a fix javadalmazási küszöböt emelte meg a frissen debütált vezérigazgató.
Emellett az UBS-nek is, más befektetési bankokhoz hasonlóan a legfőbb problémát az eurókrízis okozza, ami miatt lanyha az ügyfelek kereskedési aktivitása, és a bank értékelő közlemény szerint ebben változást a tavalyi silány évhez képest idén sem vár a menedzsment. Ezért idén a fókuszban a tőkehelyzet erősítése és költségmegtakarítási program továbbvitele áll - teszi hozzá a közlemény.
A racionalizálás üteme egyébként eddig nem volt visszafogott, tavaly év végén 1100 dolgozójától vált meg világszerte a társaság. A cég likviditási és tőkehelyzet szempontjából erős, például a bázeli irányelvek szerint számított tőkemegfelelési mutatója év végén 16 százalékon állt. Jó jel, hogy a válság idején több száz milliárd frankkal apadt kezelt vagyon az év utolsó három hónapjában, ha szerényen is - nettó 3 milliárd frankkal - de nőtt, főleg a feltörekvő és távol-keleti térségben.
A helyzet szépítésére Sergio Ermotti vezérigazgató a tavalyi eredményből papíronként 0,10 frankot osztalékformájában visszaoszt a tulajdonosoknak, pedig Svájc legnagyobb bankja az utóbbi öt évben egyszer sem fizetett osztalékot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve