A közlemény szerint a Masterplast nagyváradi raktárát érintő tűz miatt 1,3 millió euró kár keletkezett. A vizsgálat eredményeként a társaság megegyezett biztosítójával a kárrendezésről: ennek értelmében az Allianz Biztosító 1,06 millió eurónyi kártérítést fizet ki a Masterplastnak. További kisebb bevételt jelent a társaság számára a leégett raktárépület még hasznosítható épületelemeinek értékesítése. A csaknem 1,1 millió eurónyi rendkívüli bevétel a második negyedév során várható.
A Masterplast ugyanakkor kiemeli, hogy a nagyváradi raktárbázisán keletkezett tűz nem okozott fennakadást a társaság romániai partnereinek kiszolgálásában. A logisztikai feladatokat a vállalat két másik romániai telephelyéről (Sepsiszentgyörgy, Bukarest), Magyarországról, valamint egy Nagyváradon bérelt raktárból oldotta meg.
A társaság jelenleg vizsgálja, hogy a kártérítésből eredő összeg beérkezése után újjáépíti-e a korábbi telephelyét vagy bérleményben folytatja tovább nagyváradi tevékenységét.
A tőzsde B kategóriájában jegyzett Masterplast 13 közép-kelet-európai országban van jelen. Tavaly 1,223 millió euró veszteséget könyvelt el az egy évvel korábbi 1,591 millió eurós nyereséget követően.
Az év utolsó negyedévében a csoport forgalma 5 százalékkal emelkedett, míg éves szinten 4 százalékos volt a növekedés. A vállalat negyedik negyedéves forgalma 18,841 millió, éves forgalma 85,233 millió euró volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve