A Fed döntése óta, amely szerint elkezdi leépíteni a válság óta hatalmasra duzzasztott mérlegét, azt eredményezte, hogy a vezető gazdasági portálok egymás után közlik a szakértői véleményeket, amely szerint az amerikai részvénypiac túlárazott, s találgatják, mikor érhet véget a nyolc éve tartó emelkedés a tőzsdéken. Eközben a világ legnagyobb eszközállományát kezelő Blackrock Inc, a PIMCO és a Franklin Templeton szakemberei szerint nem hogy kiszállni nem kéne, de az igazi emelkedés még csak most következik majd, elsősorban a feltörekvő piacokon.
Ők úgy gondolják, hogy a fejlődő országok kötvényei és részvényei továbbra is felértékelődő pályán maradnak, még csak most kezdik behozni közel évtizedes lemaradásukat az amerikai eszközökhöz képest - írja összefoglalójában a Bloomberg.
A feltörekvő piacok még mindig olcsók
Mi még mindig úgy gondoljuk, hogy a feltörekvő piacok nagyon olcsónak tűnnek - mondta a hírügynökségnek Michael Gomez, a PIMCO alapkezelőre. Minden visszaesést érdemes lehet vásárlásra kihasználni - tette hozzá.
A befektetési alapok tőkeáramlása arra utal, hogy a befektetők a "taper tantrum" óta meglehetősen félénken tértek vissza ezekre a piacokra, azonban ez megváltozhat. A befektetők már negyedik hete folyamatosan tesznek pénzt a feltörekvő piaci eszközöket vásárló tőzsdén jegyzett alapokba, a beáramlás a legnagyobb mértékű a brazil, kínai, hongkongi és tajvani eszközökbe volt a Bloomberg adatai szerint.
Van még út felfelé
A másik jele annak, hogy még lehet út felfelé az az, hogy a befektetési alapok által vásárolt feltörekvő piaci eszközök állománya még mindig a 2008 előtt megszokott szintek alatt van - mutatott rá Stephen Dover, a Franklin Templeton szakértője. Ő egyébként a brazil és az argentin eszközöket súlyozza felül, bízik ugyanis abban, hogy az ezen országokban megindult politikai reformok folytatódhatnak. Kedveli a vietnami és indonéz részvényeket is, a cégek jó profitnövekedési kilátásai miatt.
A részvénypiac ugyan mindenkori csúcson van Amerikában, de ennek az az oka, hogy egyszerűen nincs más hely a befektetésre váró pénzek számára. Ráadásul az amerikai piac annyira túlteljesítette a többit az elmúlt években, hogy ennek valamikor ki kell egyensúlyozódnia. Ezért a következő 3-5 éves időszakban a feltörekvő piacok felül fogják teljesíteni az amerikait - mondta Dover.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve