A hét első amerikai makrojellegű jelentésére 6 óráig kell várniuk a befektetőknek. A Fed Bézs könyv ekkor kerül nyilvánosságra, és a tengerentúli gazdaság jelenlegi helyzetét szemlélteti. A munkaerőpiac folyamatokra különös figyelmet fordíthatnak a befektetők, ugyanis az amerikai jegybank korábbi nyilatkozataiban is annak gyenge állapotára panaszkodott.
A globális növekedési aggodalmak miatt továbbra is eladói nyomás alatt állnak az európai részvénypiacok, azonban a határidős amerikai indexek vegyes teljesítményt produkálnak: a határidős piacon a Dow 13 ponttal esik, míg a Nasdaq 1, az S&P 500 minimális emelkedést mutat.
Tegnap piaczárást követően tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését az Alcoa, mellyel kezdetét vette egy újabb jelentési szezon. A társaság egy részvényre jutó eredmény soron veszteséget produkált, azonban egyszeri tételektől tisztítva már 3 centes nyereséget tartalmaz a kimutatás, ami kedvezőbb az elemzők által várt 0 centhez képest. Bár a számok jobbak lettek, a kínai növekedés lassulása miatt az alumíniumpiaci kilátásokról már rosszabb képet fogalmaz meg a vállalat. Az Alcoa a nyitás előtti kereskedésben 1,3 százalékkal került lejjebb.
A Yum Brands is közel kedden hozta nyilvánosságra előző háromhavi teljesítményét, mely szint jobb lett mint, amire a szakértők számítottak. A társaság az előző év azonos időszaki részvényenkénti 80 centes nyereségét 1 dollára növelte, miközben az árbevétel 3,27 milliárd dollárról 3,57 milliárd dollárra növekedett. Az elemzők EPS soron 97 centet prognosztizáltak 3,64 milliárd dolláros árbevétel mellett. A részvények a kedvező számokra a kezdő gongot megelőzően 4,3 százalékkal emelkednek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve