Kőként esik a forint szerdán egész nap, és majdnem bekövetkezett, amit a szakértők már hetek óta vártak: 0,8 fillérre volt már csak az euró/forint árfolyam a 340-es határtól. Szerdán délután a folyamatosan gyengülő forintból 339,992-t kellett fizetni egy euróért.
Az Erste Befektetési Zrt. szakértői szerdán azt írták: nem sikerült a fordulat a forintnak az emelkedő trendcsatorna tetejéről, jelenleg újabb történelmi csúcson, 339,5 forinton tartózkodik az EUR/HUF kurzus. Mindez ráadásul úgy zajlik, hogy a lengyel zotyi erősödött az euróval szemben az utóbbi napokban.
Ez arra utal, hogy továbbra is erősebb eladói nyomás alatt van a forint, ami akár a gyengülés gyorsulásával is járhat. A kérdés az, hogy az MNB hol érezné már veszélyben az inflációs célját a gyengülő forint miatt, ahol úgy döntene, hogy komolyabb lépéseket lenne hajlandó tenni a további gyengülés megfékezése ellen. Egyelőre ilyenről még nem érkezett hír. A jegybankot nem zavarja a forint gyengülése, egyedül az inflációra koncentrál - írták a monetáris tanács legutóbbi ülése után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve