A korábbi 350 forintról 385 forintra emelték a Magyar Telekom részvények fair értékére adott becslésüket a Concorde Értékpapír Zrt. szakértői. Ennek oka, hogy a tízéves államkötvények esetében a korábban becsült 6 százalék helyett 5 százalékos hozamszintet várnak hosszabb távon.
A cég elemzői eközben kedvező negyedéves eredményre számítanak a távközlési cégtől. Előrejelzésük szerint a cég árbevétele vélhetően 2,7 százalékkal csökkent az év második negyedévében. Ennek okai elsősorban a vezetékes hang üzletág már már hagyományosnak tűnő zsugorodásában és az energiaértékesítés visszaesésében keresendők. Mivel az év elején nem csökkentek a mobil végződtetési díjak, ezért a mobil árbevétel stagnálhatott a második negyedévben - írják a Concorde elemzői.
Az árbevétel összetétele a mobil árbevétel arányának növekedése miatt kedvezőbben alakulhatott. Ennek eredményeképpen a fedezeti szintek javulhattak, így az amortizáció előtti üzemi eredmény (EBITDA) is csak 1,8 százalékkal mérséklődhetett. A fentiek eredőjeként a nettó eredmény mintegy 9,4 százalékkal csökkenhetett a negyedév során - áll az elemzésben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve