Továbbra is tartanak a tárgyalások a görög megszorításokkal kapcsolatban, melyre az országnak szüksége lesz, hogy megkapja a második hitelcsomagot. Mivel a híradások szerint a görögök közelebb jutottak a megegyezéshez, a befektetői hangulat a pozitív irányba tudott változni ma reggel.
Jól szerepeltek a japán autógyártók, miután a Toyota megemelte az idei évre vonatkozó eredményvárakozását. A részvények 5 százalékkal emelkedtek az optimistább kilátások hatására, de egy Honda is feljebb került 2,7 százalékkal. A Toyota az idei évre a korábbi 180 milliárd jen helyett már 200 milliárdos nettó profitot vár, az autóértékesítésekben pedig 7,41 millió darabot prognosztizálnak a korábbi 7,38 millióval szemben. A Toyota a negyedik negyedéves számait illetően is pozitív meglepetést tudott okozni, az elemzői várakozások feletti nettó profit számmal. (tény 80,94 milliárd jen, várt 60,61 milliárd jen)
A Fujitsu 2,9 százalékkal emelkedett, miután helyi lapok szerint a társaság a Renesas Electronics-szal és a Panasonic-kal közös vállalatba rendeznék chipes üzletágukat, mely így jobban helyt tudna állni az erős piaci versenyben.
Kínában a finomítók részvényei emelkedtek ma nagyot, miután az országban a központilag meghatározott kiskereskedelmi üzemanyagárak emelése mellett döntöttek. Kínában emellett a jegybank bejelentette, hogy olyan lépéseket tervez, melyek könnyebbséget jelentenének az először lakást keresők számára. A hír hatására a hongkongi ingatlanszektor szereplői 4 százalék feletti emelkedéssel reagáltak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve