Az elemzői várakozásokkal ellentétesen alakult az osztrák Erste Group negyedik negyedéves eredménye. Míg a Reuters által megkérdezett elemzők átlagosan 33,6 millió eurós nettó veszteségre számítottak a bankcsoportnál, addig az a ma reggeli gyorsjelentésében 42 millió eurónyi nyereségről tudott beszámolni, főleg a hitelezési tevékenység élénkülése és az eszközállomány minőségének javulása miatt. Így a bankcsoport a tavalyi év egészében összesen 3,09 milliárd eurónyi működési eredményt tudott felmutatni.
Ugyanakkor a csoport különböző leírások - főleg Romániában és Magyarországon - nettó profit szintjén vastagon veszteséges maradt, összesen 1,44 milliárd eurónyi mínuszt volt kénytelen elkönyvelni az év égészében. Ez a bank vezetése által előrejelzett 1,4-1,6 milliárd eurós sáv alsó széléhez közelebbi értéket jelent.
A bankcsoport idén működési eredményének enyhe csökkenésére számít. Ennek oka elsősorban közlésük szerint a Magyarországon várhatóan alacsonyabb, ugyanakkor fenntartható működési eredmény, valamint a Román leánybank teljesítménye az alacsony kamatkörnyezetben. Az év egészére a hitelbővülést százalékosan az egy számjegyű tartományba várják, annak is az alsó szélére - ez praktikusan alig néhány százalékos emelkedést jelenthet - valamint a hitelkockázati költségek csökkenésére számítanak.
A legnagyobb kockázatot a bank közlése szerint olyan fogyasztóvédelmi intézkedések jelenthetik, mint például Horvátországban a választások előtti, a svájci frank hitelekre vonatkozó új törvényi szabályozás, de negatívan befolyásolhatja a működést az orosz-ukrán konfliktus, valamint a Görögországgal kapcsolatos fejlemények is.
A piac kedvezően fogadta a bank számait, az Erste részvényei a nyitást követően egy százalékkal emelkedtek a Bécsi Értéktőzsdén.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve