Új csodacége van a brit tőzsdének: az ételrendelések közvetítésével és az éttermekből való kiszállításukkal foglalkozó Just Eat. A 2001-ben alapított vállalkozás évről évre folyamatosan terjeszkedik és növeli a forgalmát, valamint a profitját. A tavalyi évben már 375,7 millió font volt az árbevételük, adózás utáni nyereségük pedig 71,4 millió font (24,7 milliárd forint) volt.
A BBC pedig arról ír, hogy az idei további bővülés után elő léphet a londoni tőzsde (FTSE 100) új blue chipjévé. Ennek egyik oka, hogy idén már 43 százalékkal emelkedett a részvényárfolyama. A piaci értéke pedig meghaladja az 5,5 milliárd fontot (mintegy 1920 milliárd forintot), amely nagyobb a világ szinten jóval ismertebb Sainsbury márkáénál. Mindezt úgy, hogy lényegében csak közvetítői szerepet látnak el, nem készítenek semmilyen ételt. Nem úgy, mint a hasonló, amerikai tőzsdei slágercég, a Domino Pizza, amely azon vállalkozások között van, amelyek zsebre vághatnak Magyarországot.
Kapcsolódó
A cég papírjai azóta szárnyalnak az elmúlt hónapban, hogy november elején a brit versenyhivatal jóváhagyta a Just Eat akvízióját a Hungryhouse nevű piaci riválisa felett.
Három cég viszont a FTSE 100-ból visszaeshet a FTSE 250-es kibocsátói listára: a Babcock, az Egyesült Királyság legrégebbi mérnőki szolgáltatója, valamint a London Eye-t és a Madame Tussauds múzeumot is birtokló Merlin befektetési társaság mellett az egészségügyi szolgáltató Mediclinic csúszhat lejjebb.
A brit cégek egyelőre még nem rendültek meg az uniós kilépéstől, egyelőre kérdés, hogyan menekül majd a tőke a szigetországból. Az már szinte biztosnak látszik, hogy az Egyesült Királyság a világ legnagyobb gazdaságainak listáján visszaesik a jövő évben és tartósan átadja helyét Franciaországnak, mint az ötödik legjobban menő gazdaság.
A címlapkép forrása: Reuters/Stephen Hird.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve