Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter csütörtökön újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Oroszország lehetségesnek tartja, hogy megvitassa a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjaival az olajkitermelés csökkentésének célszerűségét. Oroszország készen áll arra is, hogy részt vegyen az OPEC-tagállamok és az OPEC-en kívüli kőolaj-kitermelő országok februárra tervezett tanácskozásán, akár miniszteri, akár szakértői szinten.
Az értekezlet összehívását a legsúlyosabb gazdasági helyzetbe került OPEC-tagállamok, elsősorban Venezuela szorgalmazza. Az előkészületek folynak, de egyelőre semmi nem biztos.
Orosz sajtóbeszámolók szerint Novak elmondta, hogy voltak korábban is hasonló találkozók, amelyeken Szaúd-Arábia a kitermelés 5 százalékos csökkentését szorgalmazta minden országra vonatkozóan. A helyzet azóta az árak kitartó csökkenése miatt változott meg, így Oroszország célszerűnek tartja, hogy áttekintsék a piaci helyzetet és a kitermelés összehangolásának különböző lehetőségeit. Arról nem beszélt Novak, hogy Szaúd-Arábia fenntartja-e javaslatát a tervezett februári konferencián.
Éppen ez a tárgyalások témája - mondta a miniszter, aki szerint még korai bármiféle megállapodásról beszélni, nagyon sok a nyitott kérdés.
Az OPEC képviselői egyelőre nem erősítették meg, hogy Oroszország részvételével februárban tanácskozást tartanak.
Jurij Trutnyev miniszterelnök-helyettes a davosi Világgazdasági Fórumon folytatott tárgyalásairól Vlagyimir Putyin elnöknek beszámolva szerdán elmondta, hogy egy sor olajipari vállalatnak és kőolaj-kitermelő ország kormányának vezetőivel, illetve képviselőivel egyeztetett a múlt héten. Trutnyev elmondása szerint tárgyalópartnerei elégedetlenek a kőolaj világpiaci árával, amely lehetetlenné teszi a befektetéseket a feltárásba és a kitermelésbe. Szó volt az összehangolt fellépés lehetőségéről az árak megváltoztatása végett.
Az iraki olajminiszter már kedden megszellőztette egy háttérben körvonalazódó szaúdi-orosz olajtermelési megállapodás lehetőségét. Ádel Abdel-Mahdi egy kuvaitvárosi konferencián arról beszélt, hogy közelednek az álláspontok Szaúd-Arábia és Oroszország között a kitermelés esetleges csökkentéséről az árak stabilizálása érdekében. Hozzátette, hogy Irak kész részt venni a termeléscsökkentésben, ha mások is ezt teszik.
A Brent és a WTI ára 12 éves mélypontra süllyedt januárban. Másfél éve még 115 dollárba került az olaj, idén január 20-án viszont a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta 26,19 dolláron, az északi-tengeri Brent könnyűolaj pedig 27,10 dolláron ütötte meg legalacsonyabb szintjét.
Az orosz-szaúdi alku hírére kedd óta jelentősen emelkedtek az olajárak. Csütörtökön közép-európai idő szerint délután fél hat körül az északi-tengeri Brent könnyűolaj áprilisi szállításra hordónként (159 liter) 35,33 dollárba került, 1 dollár 40 centtel, 4,13 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Napi csúcspontján 36,73 dolláron állt, miközben hétfőn még 30,50 dolláros áron zárta a kereskedést.
A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára márciusi szállításra hordónként 1 dollár 29 centtel, 3,99 százalékkal, 33,59 dollárra ugrott. Napi csúcspontján 34,81 dolláron forgott. Hétfőn 30,34 dolláron zárta a napot, de január 15. és 26. között minden egyes kereskedési napon 30 dollár alatt volt a minimumára.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve