Nem változott pozitívan a Goldman Sachs elemzőinek a Tesla Motors papírjaira vonatkozó véleménye azt követően, hogy meglátogatták az elektromosautó-gyártó fremonti üzemét. Az elemzőház éppen ezért továbbra is semleges a részvények ajánlását illetően, míg célárát 210 dolláron tartja.
Nemrég a Deutsche Bank emelte fel a Tesla célárfolyamát 310 dollárra és fogalmazott meg vételi ajánlást a cég papírjaira. Döntése hátterében az állt, hogy optimistább lett a Tesla gyártókapacitás-növekedésének köszönhetően (800 darab/hét) és pozitívan értékelte az üzemi marzs növekedését (26,8 százalék).
Kapcsolódó
Szeptember elején pedig a Stiefel Nicolaus rukkolt elő 400 dolláros célárral és javasolta vételre a Tesla-részvényeket. Az elemzőház egy fremonti gyárlátogatást követően kijelentette: a Tesla olyan területet (elektromosautó-gyártás) célzott meg, és szerzett ott versenyelőnyt, amit könnyen meg tud majd védeni. Ezért a 2017-es 6,14 dolláros EPS várakozását 8,28 dollárra emelte, amit a következő generációs Model X várhatóan a korábban vártnál kedvezőbb árazásával, a Model S és X járművek terv feletti gyártási kapacitásával, a 33 százalékos bruttó marzzsal és a csupán minimálisan emelkedő K+F és értékesítési/adminisztratív költségekkel indokoltak.
Pénteken 1,7 százalékot esett a Tesla árfolyama, amiben az is szerepet játszhat, hogy nemrég a cég vezére, Elon Musk egy interjúban úgy fogalmazott, hogy véleménye szerint a legutóbbi csúcs (291 dollár) közelében már túl magasan van a részvények árfolyama.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve