Az európai utazási és idegenforgalmi ágazat cégeinek részvényei jelentős veszteséget szenvedtek el a hétfői tőzsdei kereskedésben a pénteki párizsi terrortámadás miatt - jelentette a BBC. A légitársaságok vezették a sort: az Air France papírjai öt százalékkal zuhantak, míg a British Airways és a spanyol Iberia tulajdonosa, az IAG három százalékkal esett.
A két legnagyobb európai fapados cég, az Easyjet és a Rayanair három-három százalékos mínusszal nyitott, ám a nap végére ledolgozták visszaesésük nagyját. Az Aeroport de paris, a párizsi Charles De Gaulle és az Orly repülőtér üzemeltetője ötszázalékos részvényáresést szenvedett el. Az Accor-csoport szállodalánc ugyanennyit esett. A francia LVMH és Gucci luxuscikkgyártók tulajdonosa, a Kering papírjai két százalékkal morzsolódtak le.
Nem újdonság
Az európai tőzsdeindexek ledolgozták nap eleji veszteségeiket, a kereskedés végére némi emelkedésben voltak. Az USA-ban elve kicsi pluszban nyitottak a tőzsdék - a Dow Jones például 0,2 százalékkal volt pénteki záróértéke felett.
A fejlemények értékeléséhez hozzátartozik, hogy a tőzsdei hangulat már a támadás előtt sem volt rózsás. A londoni FTSE-100 hathetes mélyponton fejezte be a múlt heti kereskedést, a Wall Street augusztus óta a leggyengébb hetén volt túl.
Gyengülhet az euró
A szakértők nem tartanak átfogó tőzsdei pániktól. Ezt támasztja alá, hogy az idegenforgalmi szektor a francia GDP-nek mindössze 7,5 százalékát adja. Ezzel együtt a turizmus visszaesése gyengítheti az eurót - figyelmeztetnek elemzők. Ez egyelőre nem látszott: a közös európai valuta hétfő délutánig 0,23 százalékkal erősödött a dollárral szemben, míg az angol fonttal szemben gyakorlatilag stagnált az árfolyama.
Délutánra az olaj a reggeli árnövekedés után kissé tovább drágult a közel-keleti geopolitikai kockázat fokozódása miatt, de a londoni Brent így sem lépte át a 45 dollár/hordós határt.
Szörnyűek ezek az terrortámadások, de a gazdaságra várhatóan nem lesznek erős hatással - foglalta össze a szakértők véleményét Howard Archer, az IHS Global Insight kutatóintézet elemzője. A piaci szereplők végül kénytelenek lesznek belátni, hogy az élet a borzalmak ellenére megy tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve