Három éves futamidejű, euró alapú államkötvény kibocsátását tervezi az ÁKK - hangzott el az adósságkezelő mai sajtótájékoztatóján. A papír az euróövezeti inflációt 2,5 százalékkal meghaladó kamatot fizet majd évi két részletben. A kötvényből bel- és külföldi, természetes és jogi személy egyaránt vásárolhat. A kamatprémium alapján a hozam évi 5 százalék körül várható, amivel komoly konkurenciát jelent majd a banki euróbetéteknek. Befektetési bankoknak ez nem lesz vonzó, mert ők nem szeretik az inflációhoz kötött kamatozást - hangzott el a tájékoztatón.
A meghirdetett kötvényakció nem helyettesíti az IMF megállapodást. A nemzetközi tőkepiacon nagyobb mennyiségű kötvényt csak a megállapodás után bocsát ki az ÁKK. Ha lesz megállapodás, lesz eurómilliárdos nagyságrendű kibocsátás is - mondta Borbély László András az ÁKK vezérigazgató helyettese. A most tervezett három éves kötvény kibocsátási mennyisége 200-300 millió euró közötti várható. Amennyiben viszont nagyon nagy lenne az érdeklődés, mondjuk bejelentkezne egy befektetési bank, akkor megfontolnák a rábocsátást, de természetesen átáraznák a terméket. Az elképzelésről a kormányzattal már egyeztettek, az ötlet a legfelső kormányzati szintekről származik - hangzott el az ÁKK sajtótájékoztatóján.
Borbély szerint az új államkötvénybár szív el devizaforrást a banki devizabetétekből, a bankok működését nem veszélyezteti, a hosszú futamidő miatt ugyanis csak a betétek töredékének átáramlására számítanak.
Mivel a tartós befektetési számla szabályrendszere szerint már devizaalapú befektetési eszközök is tarthatók, ezért várhatóan ezt az új papírt is meg lehet majd venni a kamatadó-kedvezmény érdekében tbsz-re.
A Napi Gazdaság előzetes értesülései szerint a pénzintézetektől a forgalmazás mellett visszavásárlási kötelezettséget is kérne az ÁKK, így a kötvénytulajdonosok a lejárat előtt is megszabadulhatnak majd papírjaiktól - igaz a bankok által meghatározott, feltehetően nem túl vonzó árfolyamon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve