Jelenleg leginkább a csökkenő olajár az, ami foglalkoztatja a Molt - mondta Molnár József, a cég vezérigazgatója az osztrák Wirtschaftsblatt című gazdasági napilapnak adott interjújában. Az alacsony olajár szerinte egy időben korlátos jelenség, s úgy véli, 20 éves időtávon inkább a hordónkénti 80 és 110 dolláros szinttel lehet számolni, szemben a jelenlegi 50 dollár körüli szinttel.
Az alacsony olajár upstream üzletágra (kitermelés) gyakorolt negatív hatásait a cég részben ellensúlyozni tudja az downstream üzletágban (finomítás, benzinkutak). Ha a gazdaság az alacsonyabb olajárak miatt élénkül, a kereslet is növekszik, s ennek pozitív hatásai vannak - emelte ki Molnár. A downstream üzletág eredménye Molnár szerint nagyjából megegyezik az előző évessel, azonban kevesebb lett a kitermelt mennyiség. Egy hatékonyságjavító programnak köszönhetően 2011 óta mintegy félmillárd eurót takarított meg a cég, s ez fontos, mivel a verseny nagy és a marzsok alacsonyak - emelte ki a vezérigazgató.
Mi lesz az INA-val?
Elmondta, a Mol kitermelése Szíriában gyakorlatilag leállt, s ez mondható el az INA érdekeltéségbe tartozó líbiai kitermelésről is.
Az INA-val kapcsolatban a korábbiakhoz hasonló álláspontot fogalmazott meg. E szerint elsődleges céljuk a horvát kormánnyal való kiegyezés, azonban ha ez nem valósulna meg, akkor marad lehetőségként az eladás. A Mol már létrehozott egy adatszobát, s több befektető is érdeklődött már. De lehetőségként említette további INA részvények vásárlását is, s felhívta a figyelmet, ha eladnák az INA-t, akkor a továbbiakban a cég konkurenseként lépnének fel.
Molnár szerint a negatív kampány Horvátországban akkor indult el a Mol ellen, amikor már konszolidálták az INA-t és következő lépésként a működés hatékonyabbá tételébe kezdtek volna. Talán olyan üzletemberek kezdeményezésére, akik érdekeit sértették volna a tervezett átalakítások vagy a korábbi lépések voltak számukra hátrányosak. Kiemelte, az INA átvétele előtt a Mol finomítóinak hatékonysága Európában a három legjobb között szerepelt, az INA-val együtt azonban már nem ez volt a helyzet. Mint mondta, az INA finomítóinak kapacitása eléri a 6,5 millió tonnát, a horvát piacon a kereslet azonban csak 2,8 millió tonna. Még ha megtörténnek a hatékonyságjavító intézkedések és az átalakítások - ez a rijekai finomító fejlesztését jelenti - a kapacitások akkor is 4,5 millió tonnát tesznek ki. Ez azt jelenti, hogy az INA-nak exportpiacra kellene termelnie, ott azonban éles a verseny, s ha az INA nem megy végig az úton, amelyet az iparág szereplői megtettek, veszít ebben a versenyben. Ezt a Mol nem engedheti meg magának, a következő 20 évben finomítóikkal a csúcsra szeretnének jutni.
Annyi gázt bányásznak, amennyit csak lehet
Az orosz gáztól való függés csökkentése érdekében a Mol annyi gázt termel ki saját maga, amennyit csak lehet. Ezen kívül 400 millió dollárt fordítottak a magyar és a horvát vezetékek összekapcsolására, azonban a horvát fél még adós az általa beígért fejlesztésekkel - mondta Molnár. Az orosz-ukrán konfliktus és az Oroszország elleni szankciók egyelőre nem éreztették hatásukat a cég tevékenységére, addig nem jelentkeztek ellátási zavarok - tette hozzá.
A Mol ugyan tett lépéseket a palaolaj- és palagáz-kitermelésben fontos rétegrepesztéses technológiák alkalmazásának irányában, azonban a cég kitermelése továbbra is a hagyományos olajon és gázon alapszik. A régió geológiai szerkezete teljesen más, mint az Egyesült Államokban - válaszolta a növekvő amerikai palaolaj kitermeléssel kapcsolatos kérdésre a szakember. (Ez az eltérés sokkal nehezebb kitermelési feltételeket és jóval magasabb költségeket jelent. A szerk.)
Céget vennének, de nem sietős a dolog
A Mol 2015-ben mintegy 2,2 milliárd dollárt szándékozik beruházásokra fordítani. Ennek 60 százalékát az upstream üzletágban költik, a legnagyobb rész a kurdisztáni olajmezők fejlesztésére jut. A Mol eddig mintegy 700 millió dollárt fektetett ott be, ehhez jön a következő 2 évben további 500 milliárd - mondta a vezérigazgató.
A Mol jelenleg is vizsgálja az akvizíciós lehetőségeket, azonban egyik sincs olyan előrehaladott állapotban, hogy arról nyilvánosan beszélni lehessen. Azokra a régiókra koncentrálunk, ahol aktívak vagyunk, ez a Közel-Kelet, az északi tengeri régió, s egy bizonyos fokig Oroszország és Kazahsztán, azonban nem sietünk - fejezte be a vezérigazgató.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve