A Soros György befektetéseit kezelő Soros Fund Management csökkentette kitettségét az amerikai részvénypiacon az utolsó negyedévben, s helyette elkezdett külföldi részvényeket vásárolni - tudósít a Bloomberg. A mintegy 30 milliárd dollárnyi vagyont kezelő cég az utolsó negyedév során 2 milliárd dollár értékben vásárolt ázsiai és európai cégek részvényeiből - tudta meg a hírügynökség egy a céghez közeli forrásból.
A cég az általa kezelt portfólión tavaly 8 százalékos hozamot ért el, idei teljesítménye eddig 1,5 százalék volt - írja a hírügynökség.
Nem Sorosék az egyetlenek, akik kezdenek kiszállni az amerikai részvényekből, más nagyobb hedge fundok is csökkentették kitettségüket. A David Tepper nevével fémjelzett Appaloosa Management amerikai részvénykitettsége 2,74 milliárd dollárral csökkent a negyedik negyedév végére, ami annyit jelent, hogy mintegy 40 százalékkal kevesebb pénzt tartottak december végén ebben az eszközosztályban, mint szeptember végén. A Louis Bacon nevéhez köthető 1,48 milliárd dollárt kezelő Moore Capital Management ezalatt az idő alatt 25 százalékkal vágta le az amerikai részvényportfólióját, december végén 2,3 milliárd dollárt tartottak már csak ebben.
Vannak olyanok is, akik ugyan kitartanak az amerikai részvények mellett, de osztják a véleményt, hogy máshol kedvezőbb hozamokat lehet majd elérni. Leon Cooperman, az Omega Advisors alapkezelője befektetőknek írott levelében úgy fogalmaz, szerintük az európai és a japán részvénypiac túlteljesíti majd az amerikait. Az európai piacot elsősorban az ECB részéről érkező további stimulusok és a kedvező vállalati eredmények hajthatják majd felfelé - fogalmaz a szakember.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve