Komoly küzdelem folyik jelenleg a magyar piacon a megtakarításokért, a banknak és az országnak forrásra van szüksége, a befektetési alapkezelők pedig a végtörlesztés miatt elveszített ügyfeleit szeretné visszaszerezni. Ebben a versenyben jelenleg a bankok állnak nyerésre, a 9 százalék feletti betéti ajánlatokkal jelenleg kevesen tudnak versenyezni. Ha azonban megállapodunk az IMF-fel és a jegybanknak lehetősége nyílik kamatot csökkenteni, akkor jön majd el a befektetési alapok ideje - mondta el egy sajtóbeszélgetésen Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója.
A gazdasági válság valószínűleg nem múlt még el, hosszú, volatilis időszakra lehet számítani. Ilyen helyzetben egy piachoz vagy egy termékhez kötött alapokba fektetni kockázatos lenne, de különben is, a magyarok mostanában inkább a hozamígéreteket nézik, s nem érdekli őket, hol fialtatja az alapkezelő a pénzt - tette hozzá a vezérigazgató. Jelen környezetben csak a kockázatos termékkel lehet ennél magasabb hozamra szert tenni - de az ilyen termékek nem népszerűek a hazai befektetők körében.
Össze kellene vonni a két pénztári formát
Miután a magánnyugdíj pénztárak társadalombiztosítási rendszerben betöltött szerepe megszűnt, érdemes lenne a magánkasszákat összevonni az önkéntesekkel - vélekedett Vízkeleti. Ezzel jelentősen csökkenne az immár feleslegessé vált adminisztrációs teher. De akár az is megfontolandó lehet, hogy a magánnyugdíj-pénztárakban lévő összegeket tulajdonosaik ne önkéntes pénztárakban, hanem Nyesz-számlára (nyugdíj-előtakarékossági) utalják - hisz nagyjából ugyanaz a funkciója, mint az önkéntes pénztárnak. Úgy véli a vezérigazgató, hogy erre a kormány oldaláról is van nyitottság, azonban még konkrét lépés nem történt. A vezérigazgató szerint lehet olyan megoldást találni, amely végül oda vezet, hogy ne hozzuk előnyösebb helyzetbe sem a megmaradó 100 ezer tagot, sem a visszalépést választó 2,9 millió tagot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve