A Deutsche Bank a Financial Times értesülései szerint azt fontolgatja, hogy több milliárd euró értékben vásároljon vissza kötvényeiből. A lap szerint a bank tőkehelyzete miatt aggódó befektetőket szeretné nyugtatni, s így próbál gátat szabni részvényei áresésének. A hírt több nap esés után kedvezően fogadta a piac, a bank részvényeinek árfolyama több, mint 8 százalékkal emelkedett a frankfurti tőzsdén szerda délelőtt.
Információk szerint a bank visszavásárlási akciója a mintegy 50 milliárd euró értékben kibocsátott szenior kötvényeket érintené, ugyanakkor a szintén nagy mennyiségben kibocsátott átváltható kötvényeket nem, amelyek árfolyama a részvényárral együtt szenvedett el hatalmas zuhanást az elmúlt időszakban.
A befektetőket korábban már Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter és John Cryna, a Deutsche Bank igazgatója is próbálta megnyugtatni. A pénzügyminiszter kijelentette, egyáltalán nem aggódik a bank helyzete miatt, amelyet az igazgató "abszolút sziklaszilárdnak" nevezett.
A mai emelkedés ellenére a Deutsche Bank részvényei idén még mindig több, mint 35 százalékos mínuszban járnak. Persze a többi európai banki részvény sem szerepelt jól az elmúlt időszakban, hatalmasat estek az amúgy is kedvezőtlen hangulatban elsősorban a tőkehelyzetükkel, és a negatív kamatok miatt eredménytermelési képességükkel kapcsolatos befektetői aggodalmak nyomán. A banki papírok közül a legérzékenyebb veszteségeket az FT szerint az olyan átváltható kötvények szenvedték el, amelyek kamatfizetését a kibocsátó felfüggesztheti, s vészhelyzet esetén azokat részvényre konvertálhatja, ilyenekkel rendelkezik a Deutsche Bank is.
A félelmeket jól mutatja, hogy az európai vállalatok és bankok befektetési kategóriájú adósságainak csődkockázatát mutató index kedden már olyan magasan járt, mint utoljára 2013 júniusában.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve