A PannErgy Nyrt. 93,09 százalékos tulajdonú leányvállalata a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt., az Új Széchenyi Terv keretében kiírt Gazdaságfejlesztése Operatív Program GOP-1.2.1-12/B-2012-0052 azonosító jelű "Innovációs és technológiai parkok, valamint fejlesztési központok" pályázaton, a beadott "Fenntartható típusú 10 ha-os üvegházfejlesztés K+F pilotprojektje a miskolci geotermikus hőtermelő rendszerre felépítve" című pályázatával 2 843 029 570 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, a 2013.03.28-ai Magyar Közlöny 2013. évi 52. számában megjelentek szerint - közölte a PannErgy a BÉT honlapján.
A támogatás révén a PannErgy által megvalósításra kerül a miskolci avasi és belvárosi hőkörzetek ellátását biztosító hőellátó rendszer hulladékhőjét tovább hasznosító, innovatív növénytermelő üvegház komplexum, amely Magyarországon egyedülálló technológiát vonultat fel, és első körben 30 új munkahelyet teremt.
A beruházás során a PannErgy olyan nagy hatásfokú Kelet-Közép Európában még nem használt technológiát kíván megvalósítani, mely növénytermesztéshez szükséges legkedvezőbb körülmények kialakítását teszi lehetővé. Az üvegház speciális kialakítása során fontos szempont a belső klimatikus viszonyok optimalizálása, a kedvező hőgazdálkodás, a magasabb fényáteresztő képesség, illetve belső CO2 szint és páratartalom. Az üvegházban egy klímafolyosón keresztül mesterséges módon, ventilátorokon keresztül valósul meg a hőmérséklet szinten tartása, és a rendszer gondoskodik a létesítményen belüli a túlnyomásról is, amely biztosítja, hogy a belső klíma viszony teljesen egyenletes legyen, és megakadályozzák a kintről érkező kártevők bejutását a belső légtérbe. Ez lehetővé teszi a teljesen vegyszermentes növénytermesztést, ami nem csak megtakarítást jelent, hanem az ebből adódó magas élelmiszerbiztonság, és egyúttal az előállított termékek eladhatóságát is nagyban növeli.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve