Az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi sajtótájékoztatóján közölt megnyugató szavai megtették hatásukat - pedig az európai monetáris politika vezetője hűtötte az LTRO harmadik részére vagy az újabb kamatvágásra vonatkozó várakozásokat -, és a görög kötvénycsere haladásáról érkező hírek is nagy kockázatvállalási hullámot eredményeztek. Zárás előtt pedig még az pozitív amerikai nyitás is felfelé rántott egyet az európai piacokon; a frankfurti DAX és párizsi CAC-40 egyaránt 2,5 százalékkal, a londoni FTSE 100 viszont csak 1,2 százalékkal került szerdai záróértéke fölé.
A páneurópai hadiipari és repülőgyártó vállalat, az EADS gigantikus profitbővülésről számolt be, így a nap legnagyobb, közel tíz százalékos emelkedésével jutalmazták a vevők. Szintén a jelentés erősítette 3,8 százalékkal a Deutsche Postot, a DAX-ot azonban a leginkább a 3-5 százalékkal száguldó autógyártók húzták fel.
Frankfurtban ezen kívül a fogyasztási részvények, például az Adidas és a Henkel is 4-5 százalékkal drágultak, ami a növekedéssel kapcsolatos várakozások érzékelésének javulására utal. Két gyorsjelentését tegnap közzétevő kiskereskedő is rosszul teljesített viszont: a francia Carrefour másfél százalékot, a belga Delhaize pedig 7 százalékot esett. A megszokottal szemben azonban ezúttal nem a bankok vitték a prímet, Európa-szerte kisebb pluszokkal kellett megelégedniük.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve