Pozitív hangulatban indul a 2013-as év miután az utolsó pillanatban megállapodtak az amerikai képviselők a költségvetési szakadék elkerüléséről. Európában a frankfurti DAX index 1,7 százalékos emelkedéssel kezdte a szerdai kereskedést, míg a londoni FTSE 1,4 százalékkal kapaszkodott múlt pénteki értéke fölé. A francia CAC 40 index szintén 1,7 százalékos javulással nyitott, akárcsak a spanyol IBEX, míg az olasz piacon 2 százalékos erősödéssel indult az év. Régiónkban a varsói WIG 20 1,6 százalékkal ugrott meg a nyitást követően.
A Stoxx Europe 600 index 1,2 százalékos erősödéssel nyitotta a napot, ezzel több mint másfél éve nem látott csúcsra kapaszkodott fel.
A részvények közül a kontinens nyertese egyelőre az HSBC közel két százalékos javulásával, emellett a francia olajcég, a Total emelhető ki 1,3 százalékos emelkedésével.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve