Az ezredfordulós internetlufi legszebb napjait idézte a Twitter első nyilvános részvénykibocsátást követő tőzsdei bevezetés. A 26 dolláros kibocsátási árfolyamhoz képest hatalmas emelkedést produkált a részvény az első kereskedési napon, 73 százalékos áremelkedést követően 44,9 dolláron zárták a kereskedést a részvények.
A Financial Times tudósítása szerint a részvényjegyzésben résztvevő magánbefektetők és intézmények egyaránt elégedetlenek voltak az allokáció mértékével, mondván túl keveset kaptak a jegyzett mennyiségekhez képest. Ez persze természetes, figyelembe véve az első napi áremelkedés mértékét.

Az első kereskedési napon összesen 117 millió darabos forgalomból brókeri becslések szerint, a kibocsátott mennyiség 70 millió darab részvény volt. A lap szerint az első napon a kisbefektetők vételei nagyjából 25-30 százalékát adták a nettó vásárlásoknak, az allokáció során ők a felkínált mennyiség mintegy 10 százalékát kapták. A becslések szerint így a közkézhányadból a kisbefektetők részesedése a nap végére jelentősen emelkedhetett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve