A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 538,93 pontos, 1,13 százalékos csökkenéssel, 46 952,76 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.
A BÉT gyenge teljesítménye nem szokatlan, a tőzsdei hangulat Európa-szerte kedvezőtlen - mondta Varga Zoltán, az Equilor befektetési Zrt. elemzője szerint az MTI-nek. A belföldi befektetők már a keddi kamatdöntő ülésre készülnek. Többségük szigorítást látna szívesen, és a jegybank a piaci várakozásoknak megfelelően valószínűleg emelni is fogja az alapkamatot - tette hozzá a szakértő.
A Mol 22 forinttal, 0,93 százalékkal 2348 forintra csökkent, 601,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 245 forinttal, 1,54 százalékkal 15 625 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 425 forintra gyengült, forgalma 17,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,00 százalékkal 7955 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3897,02 ponton zárt hétfőn, ez 13,03 pontos, 0,33 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék
A londoni FTSE-100 mutató 0,03 százalékos gyengüléssel, a frankfurti DAX30 index pedig 0,32 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot, ugyanakkor a párizsi CAC-40 index 0,15 százalékkal erősödött - írja az MTI.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,16 százalékkal gyengült pénteki záróértékéhez viszonyítva.
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 5 centtel (0,07 százalékkal) 73,39 dollárra süllyedt.
Az arany ára unciánként 0,15 százalékkal (2,65 dollárral) 1799,15 dollárra csökkent.
Az euró 1,1820 dollárra erősödött a kora reggeli 1,1781 dollárról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve