A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 469,23 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 44 246,56 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A BUX európai összehasonlításban alulteljesített, ami lehet, hogy az elmúlt napok jó teljesítményének korrekcióját jelenti - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. Nem egyértelmű, hogy mivel magyarázható a vezető részvények gyengülése, egyrészt mert a cégekre és a magyar tőkepiacra specifikus hírek nem érkeztek, másrészt, mert a Magyar Nemzeti Bank kedden több lazító lépést is bejelentett, amelyeknek pedig pozitívan kellett volna hatniuk a tőzsdére.
A Mol 32 forinttal, 1,31 százalékkal 2412 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,32 százalékkal 14 170 forintra esett, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,25 százalékkal 396,50 forintra gyengült, forgalma 141,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,13 százalékkal 7400 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3733,93 ponton zárt kedden, ez 16,82 pontos, 0,45 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Vegyes, többségében veszteséges zárás Európában
Erős kezdésből veszteségbe fordult zárásra kedden az európai tőzsdék többsége - írja az MTI.
Az FTSE EuroFirst 300 index 0,13 százalékos, a Stoxx Europe 600 páneurópai index pedig 0,07 százalékos emelkedéssel, míg az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,29 százalékos csökkenéssel fejezte be a keddi kereskedést.
Londonban 0,61 százalék csökkenéssel végzett az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,06 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,20 százalékkal csökkent. Milánóban 0,37 százalékos, Madridban 0,26 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a keddi tőzsdenap.
Az olajár tovább emelkedett, újabb 11 havi csúcsot ért el a tavalyi koronavírus-válság előtti árszinten annak köszönhetően, hogy Szaúd-Arábia termelésének napi egymillió hordós csökkentésére tett ígéretet január-februárban a nyersolajkészletek felhalmozásának a megelőzése érdekében.
Az európai tőzsdék nyitásakor a Brent nyersolaj ára 1,67 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 56,59 dolláron, a WTI ára pedig 1,65 százalékkal 53,11 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,12 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2163 dolláron, az arany spot ára 0,10 százalékkal 1845,14 dollárra csökkent unciánként.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve